„A hitben Krisztus nemcsak az, akiben hiszünk, nemcsak Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, hanem az is, akivel egyesülünk, hogy hinni tudjunk. A hit nem pusztán Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából, az ő szempontjával lát:
részesedés az Ő látásmódjából…” (Ferenc pápa)

 

Keresztényként az életünk Krisztusra van építve. Krisztus szavához erősen kötődőek vagyunk és kell lennünk. Mint Mária, Jézus édesanyja, „aki szívében őrizte Jézus szavait”, elsősorban nekünk is a szívünkbe kell fogadnunk nap mint nap Krisztus szavát, s rajta elmélkednünk, s abban keresnünk a nekünk szánt szót. Mert ez hozza meg a gyümölcsöt az életünkben. De milyen gyümölcsről van itt szó? Sokáig azt hittem, hogy ezt vagy azt meg kell tennem, s ha jól sikerült megtennem, akkor íme, itt a gyümölcs: egy jó cselekedet. De valóban erről van szó csupán? Nem inkább arról, hogy a Szó mintegy megtestesülve megtermi lelkemben a mennyet az imádság által?

Mert „csak az imádság fényében ítélhetjük meg helyesen cselekedeteinket. Egy olyan világban, amelyből hiányoznak a vezérlő elvek, és az a veszély fenyeget, hogy mindenki a maga szabta törvény szerint él, alapvetően fontos az ima hangsúlyozása.” *

Karácsony éjszakáján, amikor a liturgián elérkezett a pillanat, hogy a kis Jézus szobrát behozzam a kórusra és felmutassam nővéreimnek, a kegyelem foghatóvá vált. Amikor magasra tartottam és felnéztem Jézusra, fohászként szakadt fel bensőmből: Íme, Menyei Atyám, megtestesült a Fiú. S az órámra pillantva átvillant rajtam: „Az időtlenségből belépett az időbe”**. Akaratod teljesült.

De az imát megelőzi a HIT. Ferenc pápa A hit világossága kezdetű enciklikájában a hitről beszél nekünk. Nézzük meg, hogy mire tanít:

Aki hisz, lát; olyan világossággal lát, amely megvilágítja az út teljes hosszát, mert a feltámadott Krisztusból, a lenyugvást nem ismerő Hajnalcsillagból fakad.”**

Ha Krisztusra nézünk, látunk és a hitünk erős. Nem árt, ha megnézzük, mikor érezzük azt, hogy gyengült a hitünk? Szent Terézia anyánk híres mondása jut eszembe: „Csak nézzetek Őrá!” Mert az Ő tekintetén keresztül nézve napjainkat, cselekedeteinket, mindent helyes fényben látunk. Szentírást olvasva a lelkiismeretünk érzékenyen jelzi számunkra a helyes utat. Amint látjuk, birtoklunk egy hatalmas ajándékot, a hit ajándékát, és ugyanakkor feladatunk azt őrizni, védeni, táplálni. A Szentatya így folytatja:

Ahhoz azonban, hogy a világosságnak ilyen ereje legyen, nem származhat önmagunkból; más forrásból, Istenből kell fakadnia. A hit az élő Istennel való találkozásból fakad, aki hív bennünket és feltárja előttünk szeretetét… mivel Krisztus feltámadott és a halálon túlra vonz bennünket, a hit a jövőből érkező világosság, amely hatalmas horizontot tár fel előttünk, kiemel elszigetelt énünkből, és a közösség teljessége felé visz bennünket. Így tehát megértjük, hogy a hit nem a sötétség lakója; sőt a hit a sötétségeinket megvilágító világosság.”***

Ez egy fontos irány, amelyre rámutat a Szentatya, hogy a hit fényében nézzünk magunkra is. Lehet, hogy ott sem találok a magam szemében mindent úgy, ahogy szeretném, vagy ahogy elvárnám, mert látom a magam sötétségeit, de tudnom kell, hogy legelőször is magamon kell gyakorolnom az irgalmat. S mikor már ebben van némi tapasztalatom, akkor tudok irgalmas lenni máshoz is. Amíg valamiben magammal szemben kemény vagyok, addig nem látom az irgalmat, és hiába várom el, hogy mások hozzám irgalmasok legyenek.

A hitben, amely Isten ajándéka, a tőle belénk árasztott természetfeletti erény, felismerjük, hogy igen nagy szeretetet kínáltak fel nekünk; hogy egy jó Szót mondtak ki felénk, s ha befogadjuk ezt a Szót, aki Jézus Krisztus, a megtestesült Szót, a Szentlélek átformál minket, megvilágítja a jövő útját, kialakítja bennünk a remény szárnyait, hogy örömmel járhassuk végig utunkat.”***

Amikor Krisztusra tekintek, akkor látom magam helyesen, mert az Ő szemével nézek, s ennek egyik alapvető következménye, hogy Őt szemlélve, a belőle felém áradó jóság átalakít engem. A belőle áradó tisztaság tisztít meg engem, a benne rejlő öröm fog bennem örömet szülni. Ha mindenben őt nézem, ez alakít.

Ha meg akarjuk érteni, hogy mi a hit, el kell mondanunk a folyamatát, a hívő emberek útját, amelyre elsősorban az Ószövetségben kapunk példát. Különleges hely illeti Ábrahámot a hitben. Életében megdöbbentő dolgok történnek: Isten megszólítja, úgy mutatkozik meg neki, mint Isten, aki beszél hozzá és nevén szólítja. A hit az odahallgatáshoz kötődik. Ábrahám nem látja Istent, de hallja a hangját. Így nyer a hit személyes jelleget. … A hit válasz egy Szóra, amely személyesen szólít bennünket. … A látás, amellyel a hit megajándékozza Ábrahámot, mindig összetartozik ezzel a megteendő lépéssel: a hit olyan mértékben „lát”, amilyen mértékben lépéseket tesz, amilyen mértékben belép az Isten Szava által nyitott térbe. …A hívő ember abból meríti erejét, hogy ráhagyatkozik a hűséges Isten kezére. A Szó, amely képes volt arra, hogy Ábrahámnak „mintegy halott” testében és a magtalan Sárának „halott ölében”(vö. Róm 4,19) fiút adjon, arra is képes lesz, hogy minden fenyegetéssel és veszedelemmel szemben biztosítsa a jövő ígéretét (vö. Zsid 11,19; Róm 4,21)”.***

Elolvashatjuk Ábrahám történetét a Szentírásban, hogy jobban figyeljünk arra az Istenre, aki cselekszik a hit által. Így élőbbé válik számunkra a hit tevékenysége. (Teremtés könyve 12–25. fejezet.)  Néhány dolgot idézek: 1) Ábrahám meghívása: „Menj ki földedről…!” – Vajon miért kell elhagyni azt a biztonságot, azt a megélhetési lehetőséget, azt a lakhelyet? – Szerintem azért, mert ott nem hagytunk egy kis rést, ahol Isten beléphet az életünkbe, túlságosan bebiztosítottunk mindent. Azzal, ha elhagyunk mindent, mintegy rákényszerülünk arra, hogy Őbelé kapaszkodjunk és így megtapasztaljuk a gondviselését. 2) Ábrahám járja be a földet, „amit ígéretül kap”. – Isten teret és időt akar adni Ábrahámnak, hogy amit ajándékul kapott azt megismerje. Mennyi teret engedek annak, hogy tanulmányozzam hitünk titkait; hogy még jobban elmélyítsem, szilárd alapokra helyezzem? Hogy ha bármiféle kívánatos áramlat jön, ne kapjak utána. 3) Melkizedek, Szálem királya által áldásban részesül Ábrahám. Hozzá hasonlóan mi is áldáshordozókká válhatunk, hiszen minden Szentmisén áldásban részesülünk. Utána tudunk-e mi is áldani másokat? 4.) Isten szövetséget köt Ábrahámmal. 5.) Isten meglátogatja Ábrahámot. stb. Szemléljük tovább, hogyan van jelen Isten a cselekményekben, majd próbáljuk felfedezni, hogyan volt jelen Isten a mi életünk eseményeiben.

A keresztény hit Krisztusra koncentrál: annak megvallása, hogy Jézus az Úr, s hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül (vö. Róm,10,9). … Jézus története Isten megbízhatóságának teljes megnyilvánulása. ..  A keresztény hit tehát hit a teljes Szeretetben, az ő hatékony erejében, amely képes átformálni a világot és megvilágosítani az időt. »Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk« (1 Jn 4,16).  A hit Istennek Jézusban megnyilvánult szeretetében kapja meg az alapot, amelyre a valóság és annak végső rendeltetése épül.”***

KRISZTUS SZERETETE MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK LEGNAGYOBB BIZONYSÁGA AZ EMBERÉRT VÁLLALT HALÁLA. Mivel a szeretet legnagyobb bizonyítéka az élet odaadása a barátokért (vö. Jn 15,13). Jézus felajánlotta az életét mindenkiért, ellenségeiért is, hogy átalakítsa a szívüket. Íme, az evangélisták ezért teszik a kereszt órájára a hívő látás csúcspontját, mert abban az órában ragyogott fel az isteni szeretet mélysége és tágassága.”***

Ezért vagyok keresztény, szerzetes, mert hiszek abban az erős szeretetben, ami Krisztust a keresztre vitte – bizonyította egyszer s mindenkorra, hogy Ő szeret.

Ha az Atya szeretete nem támasztotta volna fel Jézust a halottak közül, ha nem adhatta volna vissza teste életét, akkor nem volna teljesen megbízható szeretet, amely még a halál sötétségét is képes megvilágítani.” …  „Éppen azért, mert Jézus a Fiú, mert mindent felülmúló módón az Atyában gyökerezik, tudta legyőzni a halált és felragyogtatni az élet teljességét.” …   „A teljességnek, amelyre Jézus viszi a hitet, van egy másik döntő vonása is.  A hitben ugyanis Krisztus nemcsak az, akiben hiszünk, nemcsak Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, hanem az is, akivel egyesülünk, hogy hinni tudjunk. A hit nem pusztán Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából, az ő szempontjával lát: részesedés az Ő látásmódjából” – mondja a szentatya nekünk.

Egy történet jut eszembe, amely lehet, sokak előtt ismerős így vagy más formában:

Te és az Úr Jézus együtt mentek az Úton. Az Úr lábnyomai egy jó darabon a tieid mellett haladnak, de az ő nyomai határozott, kemény, erős, célratörő járásáról tanúskodnak. A te lábnyomaid ezzel szemben tétovák, látszik, hogy sokszor megállsz, elgondolkozol, visszafordulsz, néha még irányt is változtatsz.  Ez ideig így bandukoltok, de azután a te nyomaid fokozatosan hasonlítani kezdenek a Jézuséihoz és egy ütemben haladtok előre. Így mentek, te és Jézus, mint két barát, váll a váll mellett.  Minden tökéletesnek tűnik, de aztán valami megváltozik: a nyomaid, melyek az előbb Jézus lábnyomai mellett rajzolódtak ki, most az övéibe nyomódnak. Az ő nyomai nagyok, a tieid kisebbek, de te és Jézus elkezdtek úgy haladni előre, mintha egyetlen egy személy volnátok. Egy jó darabig így ballagtok, aztán újabb változás következik. A nagyobb lábnyomban kirajzolódó apróbb nyom nőni kezd, míg olyan nagy nem lesz, mint Jézusé. Most már csak egyetlen lábnyom sorakozik a homokban: te és Jézus egyetlen személyként rójátok tovább az utat. Úgy tűnik, minden rendben, de hirtelen megjelenik egy második lábnyom. Ez aztán különös! Az új nyomok cikcakkban haladnak, megfordulnak, és újra visszafordulnak, megállnak, furcsa irányváltoztatásokat tesznek. Csodálkozol, nem hiszel a szemednek, fel vagy dúlva. Elkezdesz imádkozni.

– Uram, megértettem az első helyzetet a megállásaimmal és az ide- oda szaladgálásommal. Bizonytalan keresztény voltam, de tanulni akartam. Te biztosan jártál az úton és segítettél, hogy veled mehessek.
– Így van!
– És amikor az én kis lábnyomaim belesüppedtek a te nagy nyomaidba, akkor tanultam a te nyomodban járni, közvetlen közelről követni téged.
– Bravó! Jól és gyorsan tanultál.
– Aztán, amikor a nyomaim ugyanolyanok lettek, mint a tieid, az azt jelentette, hogy mindenben a te tanítványod lettem.
– Pontosan.
– De hát mi történt azután, Uram? Mit jelentenek azok a külön járó nyomok, és főleg a körbe-körbe meg előre-hátra futkosók?
Egy pillanatig csend volt, aztán mosollyal a hangjában az Úr megszólalt:
– Azok? Azok az én nyomaim voltak, amint örömtáncot lejtettem körülötted.

Együtt járni az életünk útján Jézussal, őt szemlélni és vele táncolni, akkor is, amikor azt mondom magamnak, hogy most minden fáj… Úgy gondolom, ez dicsőíti meg igazán Istent.

A hit világossága egy Arc fénye, amelyen látható az Atya. Ugyanis az igazság, amelyet a hit befogad, a negyedik evangélium szerint az Atya megmutatkozása a Fiúban, az ő testében és földi cselekedeteiben; az igazság, amelyet úgy lehet meghatározni, hogy Jézus „fényességes élete”.***

A hit által kitágul a látószögünk, többet látunk, és másképpen kezdünk gondolkodni, cselekedni és élni. A hitben látunk, vagyis nem az érzékeinkkel. A hitben tudom magam Isten színe elé helyezni, vagyis tudatosítani, hogy ott vagyok. Egyszerűen látom őt. Csak rá akarok figyelni és vele beszélni. Hagyni akarom, hogy az Ő tisztasága, szépsége, szeretete átmosson engem, hogy a szívem gyógyulni tudjon. A nehézségben, szenvedésben Ő van legközelebb hozzám, tudok Őbelé kapaszkodni. Ezt támasztja alá a dokumentum is:

A Krisztussal való találkozás, a hozzá való kötődés és szeretetének irányítása kitágítja az élet horizontját: erős, meg nem csaló reménnyel ajándékoz meg. A hit nem a gyáva nép menedéke, hanem az élet kitágítása. Felfedeztet egy nagy meghívást, a szeretetre szóló hívást, és biztosít arról, hogy ez a szeretet megbízható, érdemes ráhagyatkozni, mert alapja Isten minden törékenységünknél erősebb hűsége.” ***

Tehát elmondhatjuk, hogy a hit elvezetett bennünket a Szeretetig, Aki Krisztus.

Krisztus tárt karokkal vár bennünket, mindenkinek nála van biztos helye. Csak rajtunk múlik, hogy el akarjuk-e fogadni. Mert megígérte: elmegy, hogy helyet készítsen számunkra. Elfogadni Krisztust és vele, általa a testvért is, azt jelenti, hogy úgy fogadom el őt, amint van, s nem akarom megváltoztatni saját elképzelésem szerint, hanem ajándékként tekintek rá. Tudom-e szemlélni a testvért mint ajándékot?

NE FELEDJÜK EL SOHA, hogy ISTEN SZERET MINKET, MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYBEN!

MERT ISTEN A SZERETET!

 

M. Magdolna nővér írása

 

* XVI. Benedek pápa – Meghívó egy imára, szerk.: Jean-Michel Coulet

** Joseph Ratzinger/XVI. Benedek pápa: Végidő – A halál és örök élet kérdései

*** Ferenc pápa Lumen Fidei (A hit világossága) kezdetű enciklikája