Black out az egész nyugati világon!

Sötétben vagyunk, annak ellenére, hogy a kirakatok csillogása és a médiák reflektorfénye állandóan világít otthonainkban és agyunkban.

Sűrű sötétség, akárcsak éjszaka, amikor minden tehén feketének látszik.

Az értékek sötét éjszakája, melyek már nem juttatják eszünkbe az örök élet illatát, hanem állandóan változnak és nyelvi jelentésük sem egyértelmű többé. Mit értenek mások, amikor a hűségről beszélek? Mit értek én, amikor a szeretetről hallok? Hol kezdődik, és hol fejeződik be a szabadság? Mit értünk szolidaritás alatt?

A szeretet, a kapcsolatok és az érzelmek éjszakája. A rövid ideig tartó kapcsolatok korában élünk. A nukleáris ember nemzedékéhez tartozunk: eltűntek az apák, és már nem vágynak gyermekek után. A krízisek időszakát éljük: válságban vannak a családok, az iskola, a pártok, és a közösségi lét.

Az értelem éjszakája. Nő az öngyilkosságok száma. Egyre nehezebb életre szóló döntéseket hozni és kitartani abban. Hiányoznak a biztos tájékozódási pontok.

A szerzetesi élet éjszakája. Válságban a hivatások, nő a hivatásukat elhagyók száma, jellemző az új utaktól való félelem és a nehézkesség a változásokkal szemben.

De az éjszakába betör egy kiáltás:

Custos quid de nocte? Custos quid de nocte? (Is 21,11)

A kérdés – mely nagyon szép a latin változat tömörségében – felszakítja a sötétséget és kifejezi azt, amit a szívünk mélyén mindnyájan tudni akarunk: senki sem szeret a sötétben élni; mindnyájan a fényre sóvárgunk, értelemre éhezünk. A kérdés kétszer szerepel, mert ez nem akármilyen kérdés, ez a fő kérdés: annyiszor kell ismételgetni, míg erőt és szilárdságot nem nyer. Egy különleges embert szólítottak meg, egy őrt, aki már egy ideje felment egy magas hegyre és megfigyelő állásba helyezkedett, ez a csend és az imádság helye, a prófécia helye.

BELAKNI AZ ÉJSZAKÁT

Az őr meghallja a kérdést és bensejébe fogadja, saját húsává válik, kitér a nagy kísértés elől, mellyel mindazok találkoznak, akik sötétben vannak: hogy felkapcsolja a villanyt. Felkapcsoljuk a villanyt, hogy jobban lássunk, tisztábban lássunk. Felkapcsoljuk a villanyt, hogy utat és megoldást találjunk.

Az őr azonban ellenáll ennek a kísértésnek, kihúzza a dugót a konnektorból, elvágja a vezetéket, felmondja a szerződést az áramszolgáltató vállalattal. Ezt azért teszi, hogy a bagolyhoz és a kuvikhoz hasonlítson, vagyis olyan legyen, mint az éjszakában élő állatok.

Az éjszakában lakás az őr hivatása, azé az őré, akiről a próféta beszél, neki az a küldetése, hogy Babilon bukásáról jövendöljön. Az éjszakában lakás annak az őrnek is hivatása, aki ebben a mi világunkban él, akinek az a feladata, hogy a remény üzeneteit továbbítsa. De mit is jelent „belakni az éjszakát”?

Az éjszakában lakás először is azt jelenti, hogy olyan őrnek kell lenni, akinek nagy szemei, de egyúttal nagy fülei is vannak, hogy készséges legyen a meghallgatásra. Mert egyedül a meghallgatásra van igazán szüksége a mai embernek, bárhol és bármilyen körülmények között is éljen.

Az éjszakában lakás jelenti még a türelmességet és a türelemre való nevelést, ezt a sokak számára immár oly szokatlan erényt, ami pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy meglássuk az új élet rügyeit. Türelemre inteni…, mert az éjszaka, mint tudjuk, előbb-utóbb elmúlik.

Az éjszakában lakás még azt is jelenti, hogy határozottan elutasítjuk a kész válaszokat, az előre becsomagolt értelmezéseket. Martin Heidegger mondta: wer groß denkt, muß groß irren (aki nagyot gondol, annak nagyot kell tévednie), itt az irren igének kettős jelentése van: haladni és tévedni. Az őr ugyanis megtanult eltévedni az erdőben, és teljes hosszukban bejárni a zsákutcákat, a kultúránk által eltorlaszolt ösvényeket. Csak ebből az eltévedésben való kitartásból születhet valami új. Tulajdonképpen ez történt a középkorban a monasztikus szerzetesrendekkel, melyek félelem nélkül eresztették gyökereiket a Római birodalom politikai, társadalmi és kulturális szétdaraboltságába, és a lelki élet központjaivá, a testvériség kohóivá, a társadalmi-politikai képzés iskoláivá, a gyakorlati gazdálkodás tantermeivé, az új emberiség műhelyeivé váltak, ahol megszületett és növekedett a keresztény Európa csodája.

Belakni az éjszakát jelenti azt is, hogy belépünk a Misztériumba, mostani történelmünk és a benne élő emberek misztériumába. Belépünk, de nem azért, hogy uralkodjunk, birtokoljunk, hogy megértsük, hanem hogy a Misztérium birtokba vegyen, beborítson és oltalmazzon minket. Belépni és ott maradni, ahogy Jézus tette. Bement hát, hogy velük maradjon (Lk 24,29).

Belakni az éjszakát, végül azt is jelenti, hogy odafigyelünk a hajnal előjeleire. A látvány civilizációja tökéletesen rögzít mindent, ami a teljes földgolyón történik a nap huszonnégy órájában. De nem tudja értelmezni, és nem veszi észre bennük a remény jeleit. Nem ismeri fel a Történelemnek a Jóra és Szépre irányulásait. Ez a megszentelt életet élő őr feladata, aki megfigyelő állásából kémlel, kicsi, egyszerű és szegényes dolgokat lát, tesz és él meg, ki van zárva a hatalom köreiből, ahol eldöntik a világ sorsát. Az internetnél is tágabb a látóköre, mivel közelebb áll Isten látóköréhez a Mindenhatóéhoz, aki kicsivé tette magát.

MEGSZENTELNI AZ ÉJSZAKÁT

Az éjszakában lakó őr a megszentelt életet élő ember. Ez mindig is így volt, az ősi szerzetesek gregorii-nak hivatták magukat, jelképüknek a baglyot és a kuvikot választották.

Ez az őr különösen is a megszentelt életet élő NŐ. Az az álmom, hogy az „éjszakában lakó” szerepét egyre inkább magára öltse. Ez a szerep megilleti őt, egyrészt női mivolta, másrészt pedig az evangéliumi tanácsok vállalása miatt. A nő teste a befogadásra, gondoskodásra, életadásra, táplálásra teremtetett. A nőiesség szorosan kapcsolódik az éjszakához a taoizmus tanítása szerint, ahol a yin, vagyis a női rész a hold, az éjszaka, a sötétség, mely ellentéte a hímnemű yang-nak, vagyis a napnak, a világosságnak és a fénynek.

Elsősorban Mária, a teljesen Istennek adott nő mutatja meg nekünk, hogy a női megszentelt élet feladata pontosan ez az éjszakában lakás. Ő a teljes befogadás példája, aki hagyja, hogy az Atya szeresse, a Szentlélek megtermékenyítse, majd kilenc hónapos várakozás után megszüli a Fiút. Ő a csend és a hallgatás Szüze, aki képes arra, hogy Isten dolgairól szívében gyakran elgondolkozzon (vö. Lk 2,19). Ő Isten szülője, a tiszta befogadás.

Fontos, hogy vele együtt és úgy, mint ő, mi is örömmel újra felfedezzük, hogy van egy méhünk, vagyis bensőnkben anyák vagyunk: így elképzelhetetlen, hogy ne legyünk befogadók, vendégszeretők, hogy ne legyünk készek kitárni karunkat és szívünket, anélkül, hogy túl sok kérdést tennénk fel, inkább a jelenlétünk lesz az, ami kérdéseket ébreszt másokban. Fontos, hogy tudatára ébredjünk annak, hogy életet kell adnunk, szülnünk kell. Türelmesnek kell lennünk, míg várjuk a Fiút és a gyermekeket, várakozás közben szeretjük azt, ami még nem adatott meg, amit még nem lehet látni. Fontos, hogy úgy fedezzük fel újra saját emberi valónkat, mint akik nem annyira megérteni akarnak, hanem inkább a szívükben tudnak őrizni mindent.

A kereszténység harmadik évezredének ilyen emberekre van szüksége, akik elfogadják Isten kihívását, hogy számukra ismeretlen utakon járjanak, akik hagyják magukat ismeretlen ösvényeken vezetni. Így egy nap a sötétség világossággá változik, a göröngyös helyek egyenessé. (vö. Iz 42,16).

Az éjszakában hasonlítunk egy kicsit a vakokhoz. Eltűnnek a tárgyak körvonalai, nem lehet élesen látni. Nincs hely a világos és jól megkülönböztethető elgondolások számára. De – ahogy a vakokkal is történik – az éjszaka olyan távlatokat tár fel előttünk, melyek általában nappal elkerülik figyelmünket. A görög alapokon nyugvó kultúránk által annyira magasztalt szemünket végre eltesszük pihenni, és a hallás, a tapintás, az ízlelés, a szaglás finomabbá, érzékenyebbé válnak, és a világot egészen újszerűen tárják elénk.

Az éjszaka elsősorban az intus-legere képességével ruház fel bennünket, vagyis a benső mélységekben való olvasással, hogy eljuthassunk a dolgok, az emberek, a teremtett dolgok, Isten szívéhez, és feloldjuk a logika szoros kötelékeit, kihagyva az egyes állomásokat, a töredékesen keresztül jutunk el az Egészhez. Az Egészet nem lehet felfogni, birtokolni, uralni: egyszerűen csak élni lehet és lakni benne.

Ez nem azt jelenti, hogy félretesszük a gondolkodás fáradalmait, és megelégszünk egy kényelmes megoldással vagy valamilyen ezoterikus tannal: amiről én álmodom, az szöges ellentétben áll mindezzel! Nem arról van szó, hogy lejjebb kell adni az igényeket, hanem magasba emelni a tekintetünket, a szívünket és az értelmünket. Arról van szó, hogy komolyan figyelembe kell vennünk (végre!) azt a küldetést, mely a gondolkodás kifejezetten női vonásainak kibontakoztatását tűzik ki célul, mint például a szépség, a művészettel való kapcsolat, az elegancia, a gyöngédség, a csend és a testi lét. Arról van szó, hogy újra felszínre hozzuk a világ és a történelem finom árnyalatait, melyek nekünk nőknek mindig olyan fontosak. Ez egy elgondolás akar lenni, melyre a mai embernek különösen is szüksége van, hogy újra és teljesen megtalálja önmagát. Ezt a gondolatot és nyelvezetet könnyen megértheti és felfoghatja, mert a szívéhez szól.

Ez a feladata a megszentelt életet élő nőnek, hogy őr legyen, a hajnal hírnöke: csak Isten tudja, mekkora szükség van rá!

Jézus, aki minket követésére hív, az első custos, vagyis az első őr, aki kiemelkedő módon járatos az éjszaka témájában. Kilenc hónapig élt Mária méhének sötétségében, harminc évet Názáret homályában, három évet Palesztina névtelen útjain, három napot a halál éjszakájában. Ahhoz az őrhöz hasonlóan, akiről a próféta beszél, ő is öröktől fogva ott áll őrállásában, a Keresztre szegezve a Kálvária hegyén.

Az ő nyomdokait követve ideje már, hogy megszabaduljunk biztonságot és praktikus megoldásokat keresésünk hálójától.

Ideje, hogy befogadjuk az éjszakát, és abban éljünk.

Donec dies elucescat. Amíg a nap fel nem virrad. (2Pt 1,19)

Olaszból fordította: Beáta nővér OCD