„KÁRMELHEGYI MEGÚJULÁS” 2012

„KÁRMELHEGYI MEGÚJULÁS” 2012

Lelkigyakorlatok-kurzusok a Kármelben

VÉDNÖK: DR. UDVARDY GYÖRGY pécsi megyéspüspök

 Máj. 11-13. LELKIGYAKORLAT Prof. Dr. Kránitz Mihály atya vezetésével: "Mária, az Egyház anyja. A Boldogságos Szűz jelenléte a hívő és a közösség életében." Hozzájárulás: adomány formájában. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: karmelita[kukac]karmelita.hu

 Jún. 17-24. Bevezetés a szemlélődő imába és életmódbaJálics Ferenc jezsuita atya tanítása alapján. A szemlélődés egyszerű, spontán és közvetlen kapcsolat Istennel. Teljes kiüresedés, önátadás, ráhagyatkozás. Ebben az imában nincs szükség gondolatokra, szavakra, cselekedetekre, pusztán a létezésünkkel szolgáljuk és dicsőítjük Őt. A vezetést Isten veszi át, s mi figyelmünket egyedül és kizárólag Őreá irányítjuk. Isten cselekszik. „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) Hogy ez megvalósulhasson bennünk, ebben ad útmutatást, segítséget ez a lelkigyakorlat, amely teljes csöndben történik. Naponta szentmisén veszünk részt és gyakran vagyunk a természetben. Tanuljuk, hogyan fogadjuk és viseljük a nehézségeket és a szenvedést. Lehetőség van személyes lelki beszélgetésre. Lelkigyakorlat-vezető: Tariska Eszter, aki „a Mester segédjeként” többször együtt adott lelkigyakorlatot Jálics atyával. Hozzájárulás: 32000 Ft. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: tariskaeszter[kukac]freemail.hu


BETELT! Júl. 19-23.  "A pusztába hívom és a szívére beszélek" - Személyesen kísért lelkigyakorlat szociális testvérek vezetésével.
Kísérők: dr. Tóth Anna, Vízvárdy Rita
Hozzájárulás összege: 18000 Ft Részletesebb tájékoztató található ITT.
Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: saratestver[kukac]gmail.com.

Aug. 16-20.  "A pusztába hívom és a szívére beszélek" - Személyesen kísért lelkigyakorlat szociális testvérek vezetésével.
Kísérők: Pomeisl Mária, Vida Katalin
Hozzájárulás összege: 18000 Ft Részletesebb tájékoztató található ITT.
Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: saratestver[kukac]gmail.com.

Aug. 31-szept. 2. LELKIGYAKORLAT Szabó Kristóf kármelita atya vezetésével: „Meséket követve… - az életszentség útján?” „Jézus megkérdezte: Mit tegyek veled? Mester – kérte a vak –, hogy lássak.” (Mk 10,51) „Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának.” (2Pét 1,16) S mi most mégis meséken, irodalmi, filmes alkotásokon keresztül próbáljuk meg fölfedezni – hitünket használva meglátni – „a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését.” El mirar de Dios es amar y dar gracias y hermosear el alma (Keresztes Szent János, Szellemi Páros Ének 39.) Nézni? Látni? Látni a valóságot, egyre inkább a teljesebbet, azaz észrevenni, fölismerni Isten szerető, cselekvő jelenlétét mindig és mindenben. (Collodi: Pinokkió, valamint Népmesék stb.) Hozzájárulás: adomány formájában. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: karmelita[kukac]karmelita.hu

Szept. 14-16. "(Pár)-Kapcsolataink színe és fonákja” - "Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást…” (Jn 13,34) - Várjuk mindazokat, akik saját magukhoz és másokhoz fűződő kapcsolataikat szeretnék tisztázni. A kurzus fő módszere a pszichodramatikus megközelítés, amely empátiafejlesztő, érzékenyítő gyakorlatokat is magába foglal, és az önkéntesség elvét figyelembe véve lehetőséget nyújt a (pár)kapcsolati szintek feldolgozásához, amelyben a szerepcsere válhat a konfliktusok jobb megértésének, és átmunkálásának eszközévé. A csoportban megtapasztalt, a csoporttagok által biztosított „mintha” helyzet lehetővé teszi a legmélyebb fájdalmak és traumák átélését, és módot nyújt a traumatikus élmények korrekciójához és a személyiségfejlődést elősegítő kreatív erők kibontakoztatásához is. Kurzusvezető: Tóth Borbála klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, családterapeuta, pszichodráma-vezető. Hozzájárulás: 15000 Ft. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: tothborbala[kukac]t-online.hu

Szept. 28-30. „Válaszd az életet!” – Mi segítheti döntéseinket? Miből vesszük észre, ha nem az életet választottuk? Hogyan tudunk mélyebb kapcsolatba kerülni Istennel, emberrel? A hétköznapokban döntök, vagy csak történnek velem a dolgok? Szabad vagyok, vagy sodródom? Milyen területen van szükségem kiengesztelődésre, Istennel, magammal, környezetemmel? Hogyan tudunk mélyebb kapcsolatba kerülni Istennel, emberrel? (Szentírás, jegyzetfüzet szükséges.) Kurzusvezető: Almásy Mária szociális testvér, mentálhigiénés szakember. Hozzájárulás: 15000 Ft. Ebből szíveskedjék szeptember 14-ig föladni 5000 Ft előleget a kolostor címére postai utalványon, megjelölve: "kurzus - Szept. 28-30." (Ha mégsem vesz részt a kurzuson, szíves megértését kérjük, hogy ezt az összeget nem tudjuk visszafizetni.)Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: valaszdeletet(kukac)gmail.com

Okt. 5-7. „Életem az időben” – Hogyan élem hétköznapjaimat? Figyelmesnek lenni a mindennapokban. Kinek a kezében van az időm? Idő a látásra, hallásra, imára. Korlátaim, határaim… Kurzusvezetők: Tari Irén és Vitályos Ida felnőttképzési referensek. Hozzájárulás: 15000 Ft. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: karmelita[kukac]karmelita.hu

Okt. 12-14. LELKIGYAKORLAT Dr. Nyiredy Maurus bencés atya vezetésével: "Szívébe véste szavait" - Krisztus követése Máriával - A helyes Mária-tisztelet. Hozzájárulás: adomány formájában. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap megküldésével a következő címre: karmelita[kukac]karmelita.hu

Megértését kérjük, hogy bejáró résztvevőket nem tudunk fogadni a programokra.