Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök atya homíliája Erzsébet nővér örökfogadalmán

 Isten és ember találkozása

 A szentírási szakaszok (Bölcs 7,7-14; Róm 8,14-17.26-27; Jn 4,5-15a) megérintettek bennünket, mint ahogy ez a rövid liturgikus párbeszéd is. Elhangzott a Szentírás tanítása a bölcsességről, az istengyermekségről, a szabadságról, Isten Lelkéről és Jézus Krisztusról, mint az üdvösség forrásáról. És elhangzott ez a párbeszéd az ember szándékáról: kész befogadni ezt az Istentől akart üdvösséget, azon az úton, módon, a legszemélyesebben, ahogyan az Úr ezt készíti.

 A szentírási szakaszok gyönyörűen beszélnek Isten és ember kapcsolatáról, az üdvösségről, Isten létéről, és arról a létről, amelyet az emberrel meg akar osztani. Nagyon szépen leírják ennek a mai ünnepnek a tartalmát is: Isten és ember legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozását. Isten csodája ez, amelyet mi szemlélünk, amelynek részesei, tanúi vagyunk.

 Mi emberek, a magunk törékenységével, vágyaival, szándékaival egy készséget tudunk kifejezni: vágyunk az üdvösségre. Vágyjuk az Istenben föltáruló gazdagságot, a teljes életet, és kifejezzük a magunk törékeny módján: készek vagyunk együttműködni ezzel az üdvösséges tervvel és művel.

 Ki a szerzetes?

 Isten csodájának vagyunk tanúi ebben az ünnepi liturgiában; Isten formáló erejének, amikor megjelenik a Bölcsesség, és átélhetjük – kedves Erzsébet nővér, te egészen sajátos módon – istengyermekségünket, a szabadságot, Isten Lelkének működését, az üdvösség mai napját, az üdvösség pillanatát. Az Isten embert megmentő műve valósul meg, lesz jelenvalóvá, láthatóvá, kézzelfoghatóvá ebben a liturgikus ünneplésben és abban a gesztusban, amit itt most láttunk. Akarod az üdvösséget ebben a közösségben mindvégig, ennek a közösségnek rendje és szabálya szerint. Az Isten nem szűnik meg saját életében részesíteni az embert. A szerzetes egészen sajátosan, jelszerűen ennek az üdvösséges műnek, az üdvösséget akaró Istennek a megjelenítője. Erre vállalkozol most te is. A szerzetes nem érthető, nem értelmezhető döntéseiben, állhatatosságában; egyetlenegy pontból értelmezhető: Isten országából. A szerzetes Isten országának a jele. Egyrészről jel: megjelenít, fölhívja a figyelmet, elgondolkoztat, megállít bennünket, hogy értelmezzük mindazt, ami körülvesz, amit látunk, másrészről: a szerzetes és a szerzetesközösség jelenvalóvá is teszi Isten országát a maga törvényeivel, belső szabályaival, az üdvösség művével, a világot megszentelni akaró isteni erőnek megjelenítésével. Éppen ezért a fogadalomtételben kimondott szavak, egyértelművé teszik a Szó teremtő erejét. Az isteni Szó hangzik el, amely létre is hozza mindazt, amit a szavak jelentenek és kifejeznek.

 Tisztaság, szegénység, engedelmesség

 A fogadalomtételben elhangzik a tisztaságra, szegénységre, engedelmességre vonatkozó fogadalom és ennek szavai. Ez nem pusztán egy aszketikus tevékenység része, hanem Jézus Krisztus legbensőségesebb magatartásának fölfedezése, megjelenítése és annak a szándéknak kifejezése, hogy egy akarok lenni azzal a Krisztussal, aki értünk szegénnyé, engedelmessé lett, aki mindenben az Atya akaratát akarta teljesíteni. Jézus Krisztus lelkülete lesz jelenvalóvá, ezt a lelkületet ünnepeljük a közösségben, a közösség minden tagjának döntésében, így most Erzsébet nővér döntésében. Nem eszközként, hanem valóságként, mint ami a lényeget jeleníti meg. Így szeret az Isten. Nem mindig értjük, nem mindig látjuk tisztán. Mi szeretnénk értelemmel megérteni, beléhatolni, de egy kapcsolatot nem lehet birtokolni. Egy kapcsolatnak lehet örülni, lehet éltetni, lehet küzdeni, szenvedni, áldozatot hozni érte, mert ez az, ami az ember lelkét teljessé, gazdaggá teszi – különösen, ha ez a kapcsolat minden tekintetben Istenre irányul. Ennek a döntésnek, a fogadalomtételnek célja: a legteljesebb szeretet megjelenítése. Nem funkcióról van szó, hanem életről. Nem arról, hogy ezentúl mit fogok tenni, vagy hogyan tegyem azt, hanem: mi mozgatja életem legbelső rugóit. Jézus Krisztusnak a szeretete, ahogyan Ő megjelent közöttünk: tisztaságban, engedelmességben, értünk vállalt szegénységben.

 Fontos az Egyháznak

 Kedves Erzsébet nővér! Szüksége van a világnak, szüksége van az Egyháznak a te fogadalmadra. Ha csak a funkció oldaláról néznénk, akkor miért lenne fontos? Itt, ebben a közösségben néhányan, néhány százan tudunk erről az eseményről. Miért gondoljuk, hogy az egész Egyház számára fontos? Azért, mert Isten jelenlétét fedezzük fel, Istennek az embert üdvözíteni akaró szándékát. Ha senki sem tudna erről az eseményről, ha csupán szívünk legbensőbb mélyén történne, ez akkor is ünnepi pillanat, ünnepi gesztus az egyetemes Egyház számára, mert szól az Isten, megérinti az embert, az ember pedig válaszol. Kifejti: tudom, hogy Te vagy a Szeretet, tudom, hogy Te vagy életem középpontja, tudom, hogy Te vagy reményem és jövőm, s mindig Nálad akarok lenni.

 Isten művét csodáljuk személyedben, életutadban és a fogadalomtételben. Fontos az Egyháznak, mert erősíted a reményt. Fontos az egész világnak, mert az üdvösség reményét teszed kézzelfoghatóvá és jelenvalóvá: az Úr biztosan megérkezik, az Úr biztosan eljön, és mert az Isten jó, a Jóisten jót akar az embernek.

 Üdvösséges cselekedet

 Fogadalmaidat, életedet a közösség karizmájának megfelelően szeretnéd élni: csendben, teljes odaadottságban, jelszerűen. Mi, akik itt vagyunk, mindnyájan kérjük, kívánjuk, esedezünk, hogy amire most vállalkozol az Úristen erejében, legyen mind számodra, mind az egész Egyház számára üdvösséges cselekedet. S ha nézzük fogadalmaid napról napra történő megújítását, akkor jelenvalóvá válik Isten bölcsessége, istengyermeki létünknek méltósága. Jelenvalóvá válik az a szabadság, amely az elköteleződésben nyeri el igazi értelmét. Isten Lelkének erejét tapasztaljuk, s az üdvösségnek örülünk. Várjuk kimondott szavaidat, várjuk fogadalmaidat, mert mindannyiunkat megerősít: erősíti bennünk az üdvösség reményét. Ámen.

Elhangzott 2011. október 15-én, a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Mária Erzsébet nővér ünnepélyes örökfogadalmán