Lelkigyakorlat a Kármel ősi írása és A tökéletesség útja alapján

Szentanyánk - Istennel való kapcsolatának - saját tapasztalatait írja le, ezért hatnak elemi erővel szavai. „...arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk..." (Jn 3,11)  „Ennek az életmódnak a természetét (ugyanis) csak tapasztalatból lehet megismerni; szavakkal teljesen csak az tudja ismertetni, aki tapasztalatból ismeri." (I 1. fej.)

 ELSZÁNTSÁG

 Szent Teréz műveiben a lelki élethez való alapvető hozzáállás: az „elszántság" (determinación), amellyel a belső imába, az erények gyakorlásába és a végső állhatatosság eléréséhez fognom kell a kegyelem erejében. A fő dolog, hogy elszánt akarattal teljesen odaadjuk neki lelkünket... (TÚ 28. fej.) Ha az önátadást illő elszántsággal valósítjuk meg, akkor szükségképpen levonja hozzánk a Mindenhatót; arra bírja, hogy eggyé legyen a mi gyarlóságunkkal; bennünket önmagához hasonlóvá tegyen és egyesítse a Teremtőt teremtményével. (32. fej.) ...mindjárt az elején a lehető legerősebb eltökélt szándékuk legyen folyton előrehaladni, amíg csak el nem érik a célt; történjék akármi, érje őket bármi; legyen bár sok szenvedés az osztályrészük; szólják meg őket mégannyian; akár legyen kilátásuk arra, hogy elérik a forrást, akár pedig le kelljen törniük a szenvedések súlya alatt és meghalniuk útközben; akár kitartson a bátorságuk mindvégig, akár elfogyjon: egyszóval ki kell tartaniuk még akkor is, ha fejükre szakadna a világ. (21. fej.)

 Az első monachusok nevelése is ezzel kezdi: „Illés, miután meghallgatta Istentől a prófétai tökéletesség elérésének parancsolatait, hogy elérje a monasztikus-remete élet célját és megtanulja a benne való állhatatosság módját, meggondolta, hogy »nem azok igazak Isten előtt, akik hallják a törvényt, hanem azok igazulnak meg, akik megteszik a törvényben mondottakat« (Róm 2,13). Nagy elszántsággal fogott hozzá, hogy elérje a prófétai tökéletességet és a monasztikus-remete élet célját, és úgy cselekedett, ahogy az Úr törvényei mondták. A Királyok könyvében olvashatjuk róla: »Elment tehát és az Úr igéje szerint cselekedett...« (1 Kir 17,5)" (I 1. fej.)

 MISSZIÓ

 Az ősi írás szerint „Illés volt az első ember, aki önszántából monasztikus-remete életet élt, elviselve a puszta és a csend nehézségeit. Ment, ahová csak vezette Isten akarata (vö. 1 Kir 19,3) és tette, amit Isten szava mondott neki, elhagyva szülőföldjét, rokonságát, atyai házát, és visszavonult a magányba." (I 1. fej.) Miután Illés elment, „élete végéig monachus [A görög monosz, aminek latin megfelelője az unus, annyit jelent, mint egyedüli, magányos, társtalan; a görög akosz latinul tristis, azaz szomorú. E két szóból áll a monakosz, a magányos és szomorkodó személy neve.] volt, magányosan és alázatosan élt, siratta önmaga és a többiek bűneit, hogy azoknak bőségesen legyen része a szabadulásban." A próféta elvonulása nem öncél, nemcsak önmaga miatt vonult ki a pusztába, hogy magányosan éljen Istennel, hanem hogy a többieknek is bőségesen legyen része a szabadulásban. Teréz pedig egyértelműen missziós szándékkal alapította meg a Szent József kolostort, hogy imádkozzanak a benne élők a tiszta hitet védelmezőkért, a papokért, az eretnekség terjedésének megfékezéséért, valamint hogy minden emberhez eljusson az evangélium, és senki ne távozzék úgy a világból, hogy nem tartozik az Anyaszentegyházhoz. Kész volnék ezerszer odaadni életemet egyetlen egy lélekért is, amely (...) vesztébe rohan. (...) a szívem vérzik annyi lélek vesztének láttára! S ha legalább nem kellene azt látnom, hogy napról-napra többen vesznek el! (TÚ 1. fej.) ...könyörülj meg azon a sok lelken, akik vesztükbe rohannak, könyörülj meg Szentegyházadon! Ne engedd, hogy továbbra is ártsanak a kereszténységnek: gyújts végre világot ebben a sötétségben! (3. fej.) ...ha valakivel társalogtok, igyekezzetek mindig lelki hasznára lenni; hiszen az imáitoknak is az a célja, hogy a lelkek üdvösségét mozdítsátok elő. Ezt kérjétek mindig az Úrtól. (20. fej.)

 KÜZDELEM

 Illés kivonult a pusztába, hogy angyali életet éljen, sirassa bűneit és Isten gyönyörűségének patakjából igyon. E mottó szerint élt: „A seregek Urának életéért, kinek jelenlétében járok" (vö. 1 Kir 17,1). És elkezdődött benne a harcok, küzdelmek sokasága: a régi ember küzdött benne, hogy ki ne alakuljon szívében az új, akit Isten saját képére teremtett, igaz és valóban szent teremtmény. Miközben Istent kívánta szemlélni, „érezte, hogy halandó teste elnyomja, és nem tudott hosszasabban megmaradni benne." (I 1. fej.) Az ember természetéhez tartozik a küzdelem, hogy hajtja valami belső erő a jóra, és hajtja valami belső erő a rosszra. Rajta áll, hogy a szellemi harcban melyik oldalt választja, de mindenképpen küzd vagy a jó, vagy a rossz mellett. Szent Teréz tudatosan vállalta fel ezt a küzdelmet, beállt a harcok közepébe, és ezt adta tovább nekünk is. Tudta, hogy a Kármel mindig is a szellemi harc kitüntetett helyén lesz, mert ennek a helynek küzdő tere: maga az emberi szív. (...) ne csüggedjetek el ezen az úton, hanem harcoljatok hősök módjára. Legyetek készek életeteket is odaadni ebben a küzdelemben. Hiszen mi másért volnátok itt, mint azért, hogy harcoljatok. (TÚ 20. fej.)

 BIZALOM

  Illés megéhezett, tapasztalta a puszta ürességét, erősen tapasztalta hiányait. „...az Úrban bízott és Isten kezére hagyta ellátását, akinek gondja volt rá (1 Pét 5,7). Isten megadta neki a földi élethez szükséges dolgokat, mert Illés először Isten országát és annak igazságát kereste (vö. Mt 6,33)." (I 1. fej.) Bennünket is megkísérthet a „mi lesz holnap?" gondolata. Vajon lesz-e munkánk, lesz-e mit ennünk? A mai élet egyik súlyos eleme a bizonytalanság, nem tudjuk, mi lesz holnap. Ez egyfelől kellemetlen, ha a földi életet nézzük, másfelől ajándék, mert megtanít bízni az isteni gondviselésben. „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá." (Mt 6,33) Szentanyánk erről is világosan ír: Az anyagi kenyérre ne legyen gondja olyannak, aki őszinte szívvel bízta rá magát Isten akaratára. (...) Bízzátok ezt a gondot a ti Jegyesetekre... Sohase féljetek attól, hogy cserbenhagy benneteket, mindaddig, amíg ti hívek maradtok hozzá, és rábízzátok magatokat Isten akaratára. (TÚ 33. fej.)

 MIÉRT MENTÜNK KI A PUSZTÁBA?

 A próféta életében benne van a mi életünk is: „Menj el innét (azaz ennek a mulandó világnak dolgai közül), tarts kelet felé (azaz cselekedj tested természetes vágyai ellen), rejtőzz el a Kerit-pataknál (nem lakhatsz a városban élő néppel), mely a Jordántól keletre van (légy távol a szeretet által minden bűntől)." (I 2. fej.) A Kármel a puszta, ahová kivonultunk, és ahol meg kell tanulnunk élni, hiszen nincs zaj, amely elfedné a belső történéseket. Befelé figyelünk, ez a létmódunk: Istent keressük a szívünkben, és ha Ő megadja, szemléljük Őt bensőnk mennyországában. Ugyanaz a célunk, mint Illésnek. Az első a szív tisztasága, a második az isteni jelenlét megtapasztalása lelkünkben. „Az első célt, a szív tisztaságát az erények fáradságos gyakorlásával lehet elérni, Isten kegyelmének támogatásával. A szív tisztaságán és a szeretet tökéletességén át érkezik el a lélek a második célhoz, mely Isten hatalmának és a mennyei dicsőségnek tapasztalati megismerését hozza magával, amint az Úr mondta: »Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom őt és kinyilvánítom magamat neki« (Jn 14,21)." (I 2. fej.)

 KETTŐS CÉL

 Az első cél elérése egyedül rajtam múlik: törekszem-e gyakorolni az erényeket? ...a könnyek nem mindig erednek tökéletességből. Az alázatosság, az önmegtagadás, a lemondás és a többi erények sokkal több biztosítékot nyújtanak. (TÚ 17. fej.) A második cél elérése, vagyis a szemlélődés, egyedül Isten ajándéka, Őrajta múlik, megadja-e. Ő tudja, hogy miért tesz így, ne avatkozzunk az ő dolgába. (TÚ 17. fej.) A szemlélődés kegyelmének befogadására kötelességem előkészületeket tenni, de egészen az Úrra kell bíznom, Ő tudja, kinek mi a jó. Ő ismer tökéletesen, jobban, mint én magamat. Az alázatos ember megelégszik azzal, amit kap. (TÚ 18. fej.) Lehet, hogy el sem tudnám viselni azokat a lelki küzdelmeket, amelyeket a szemlélődőknek kell kiállniuk. Hagyjuk csak szépen őket a lelki harcaikkal... (vö. TÚ 18. fej.) Viszont készüljek elő az erényekkel a kegyelmek befogadására, ha Isten úgy akarná. A belső ima állhatatos gyakorlása hívogatja az Urat szívünkben. Senki se maradjon el az imaórákról, mert nem tudja, mikor hívja őt az ő Jegyese, s mikor nyújtja feléje ajándékát: nagy szenvedést, megcukrozva szellemi gyönyörűséggel... (TÚ 18. fej.) Ezt az időt úgy kell tekintenem, mint amelyhez nekem már semmi jogom sincs többé... (TÚ 23. fej.)

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent." (Mt 5,8) Szentanyánk is ennek az első célnak elérését köti a lelkünkre, amikor a parancsok helyes megtartására buzdít: Lelki épületetek sarkköve a jó lelkiismeret; ezért minden erővel iparkodjatok megszabadulni még a bocsánatos bűnöktől is, s tegyétek mindig azt, ami tökéletesebb. (...) nagy kincs mireánk nézve, ha világosan látjuk, miképpen kell tökéletesen megtartanunk Isten törvényeit; mert csakis ezen az alapon épülhet fel az imádságunk... (TÚ 5. fej.) Tartsátok tisztán lelkiismereteteket; vessétek meg az összes világi javakat, és higgyétek erős hittel az Anyaszentegyház tanítását: akkor egész biztosan jó úton vagytok. (TÚ 21. fej.)

 SZEGÉNYSÉG

 Illés megéli a szegénység erényét. Amikor Isten fölszólítja: „Menj el innét", nemcsak szívében kell elszakadnia népétől, a világ dolgaitól és gazdagságától, valamint azok lehetőségeitől, hanem tettekkel is, mert „Az emberi szív könnyen odatapad olyan dologhoz, amely gyakran vonzza." (I 3. fej.) Tehát szívével és tetteivel is elhagyja a földi javakat. Ez a szerzetesi életút első nagy lépése, ugyanakkor „»Aki elhagyta a házát, vagy testvérét, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét énmiattam, százannyit fog kapni« (Mt 19,29) hamarosan ebben az életben, előre ízlelvén az én szelíd jóságom édességét, mely ezerszer több az összes teremtett javaknál, s végül »az örök életet« (Mt 19,29)." (I 3. fej.). Szent Teréz szerint hatalmas védőfal a szegénység. (...) Szegezzétek szemeteket a ti Jegyesetekre: az Ő dolga, hogy titeket ellásson. (...) Mondjatok le a megélhetésre vonatkozó gondokról is... Minél kevesebb a készletünk, annál kevesebb a gondunk... aki minden vagyont megvet, minden vagyon fölött uralkodik. (TÚ 2. fej.)

 LEMONDÁSOK, ELSZAKADÁSOK

 A lemondások sorozata veszi kezdetét annak érdekében, hogy Isten valóban egyedül legyen elég a számára. ...minden azon múlik, vajon megvalósítjuk-e ezt tökéletesen (...) az Úr mindentől el akart bennünket szakítani, amikor idehozott minket, hogy annál szorosabban fűzhessen Önmagához. (TÚ 8. fej.) Szent Teréz nagy barátja a lelki függetlenségnek, és erre nevel bennünket is. Amikor a rokonoktól való elszakadást hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy ne szeretnénk őket, hanem arról, hogy a szívünkből minden rendetlen ragaszkodást kiirtsunk, ezzel készítve helyet a szív egyedüli Királyának. Azon múlik a dolog, hogy a szívünket adjuk oda véglegesen az édes Jézusnak, a mi Urunknak. Mert Őbenne mindent megtalál, s akkor könnyen felejt el minden mást. (vö. TÚ 9. fej.) Rokonaim is nyernek azzal, ha irántuk való szeretem megtisztul minden önzéstől, ami észrevétlenül rendszerint belekeveredik szeretetembe. Így azután tiszta szeretettel tudom őket Istennek ajánlani.

 MAGÁNY, SZŰZI ÉLET

 A Kármel félig remete, félig monasztikus életet élő szerzetesközösség. Az az életmód, amelyre mi törekszünk, nem pusztán szerzetesi, hanem egyúttal remete-élet is (...), s azért nekünk szakítanunk kell a teremtményekhez való ragaszkodással. (TÚ 14. fej.) Szentanyánk a Szentlélek sugallatára zseniálisan határozta meg a magány és a közösségi együttlét (déli és esti rekreáció) arányát. ...a nővérek ne jöjjenek össze az üdülési órákon kívül és ne váltsanak egymással szót. (...) Az egyedüllétet különben is meg kell szoknunk, mert annyira fontos az imádság szempontjából. (...) Márpedig az imádság alapvető elve a mi házunknak, s ennek gyakorlására jöttünk össze. (TÚ 4. fej.) „Légy magányos és hallgass, mert »jó hallgatásban várni az Úr szabadítását« (Siral 3,26). (...) El kell különülnöd mindentől, ami akadályozná, hogy tökéletesen Isten felé törekedjél... »akinek felesége van, a világ dolgaival törődik« (1 Kor 7,33), s ez elvonja attól, hogy csak Istent szeresse; mert arra gondol, »hogy hogyan tetszhet a feleségének"«(1 Kor 7,33)..." - olvassuk Az első monachusok nevelésében (5. fej.). A magány keresését összekapcsolja a szűzi élettel.

 ENGEDELMESSÉG

 A szerzetesség kulcserénye az engedelmesség. ...aki nem engedelmes, nem is szerzetes... (TÚ 18. fej.) - írja Szent Teréz, aki maga is úgy látta, hogy kemény dolog ennek az erénynek a gyakorlása. Azért igyekezzünk akaratunkat mindenben megtagadni. (...) ha buzgón igyekeztek és sokat imádkoztok, egyszer csak, mielőtt észrevennétek, fent lesztek a csúcson. (TÚ 12. fej.) Az engedelmesség a saját akaratunkról történő lemondás úgy kisebb, mint nagyobb dolgokban. „»Ne kövesd a szenvedélyeket; vess féket a vágyaidra« (Sir 18,30), ne kövesd a saját akaratodat, hanem vesd alá magad mindhalálig elöljáród törvényes hatalmának. »Nem különb a tanítvány mesterénél, ha tökéletes is, csak olyan lesz, mint a mestere« (Lk 6,40). Én ugyanis, a próféták Ura és mestere »nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki engem küldött« (Jn 6,38), »és engedelmes lettem mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig« (Fil 2,8)." (I 4. fej.) A Kármel ősi írása az engedelmességet a keresztre feszítettséghez hasonlítja: „Akit keresztre feszítettek, többé nem mozdulhat, nem forgathatja tagjait kedvére, hanem mozdulatlanul a kereszthez van rögzítve..." (4. fej.) Az engedelmesség segít, hogy a célt lássam. Istent keresem, és lépten-nyomon beleütközöm emberi korlátaimba: jelen esetben az akaratomhoz való ragaszkodásba. Az engedelmesség segít a kereszten megmaradni, és nem tudhatom, holnap vagy holnap után mi vár rám. Nem vagyok a magam ura. Az, aki nem akar más keresztet elviselni, mint az olyat, amelyet alapos megfontolással és jogosan tesznek a vállára: az menjen Isten hírével. (TÚ 13. fej.) Azt gondolhatnánk, milyen kemény beszéd ez, manapság ugyan ki hallja meg? Pedig az Úr Jézus sem mond mást: „...»ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem« (Lk 9,23), mert »aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom« (Lk 14,27)." (I 4. fej.)

 A SZERETET PARANCSA

 Csak az Isten igaz szeretetében elmerült lélek tudja felebarátját helyesen szeretni, mert Istenben látja úgy testvérét, mint saját magát, hibáival és erényeivel együtt - és így szereti őt. „Fiam, ha tehát tökéletes akarsz lenni (...), rejtőzz el a szeretetben (Kerit), és ott igyál a patakból: »Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész elméddel« (Mt 22,37). Ha maradéktalanul szeretsz, tökéletes leszel (...), a második parancsolat ez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. Istent önmagáért kell szeretned, magadat pedig nem önmagadért, hanem Őérte, s a felebarátot úgy kell szeretned, mint önmagadat, de nem azért, hogy neki vagy magadnak tessél, hanem csak azért, hogy Isten találja benned kedvét. (...) »E két parancson függ az egész Törvény és a Próféták« (Mt 22,40). »A Törvény teljessége a szeretet« (Róm 13,10)." (I 6. fej.) Ezt a nagy kegyelmet kell kérnem Istentől, hogy adja meg, mert ez az igazi tökéletesség. „..ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom." (1 Kor 13,1) „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne." (1 Jn 4,16) „Megismertük a szeretetet és hittünk benne..." - írja János apostol (1 Jn 4,16). Ismerni a szeretetet annyit jelent, mint ismerni Istent. Szent Terézia anyánk szerint minden azon múlik, tökéletesen megvalósítjuk-e a lemondást mindenben, vagyis hogy egészen odaadjuk-e magunkat Istennek, mert csak akkor fogja Ő is egészen nekünk adni magát. Nem elég egyszer lemondanom valamiről, mert újra meg újra a szívembe lopódzhat a ragaszkodás szelleme. Teréz kéri, hogy belsőleg is gyakoroljuk az önmegtagadást, ne csak külsőleg. ...annyi fáradságot, böjtöt, hallgatást, elzárkózottságot és közös imádságot vállalunk, hogy még ha keresnénk is a pihenést, ugyancsak ritkán juthatunk hozzá. (...) Ha tehát külsőleg úgy is gyakoroljuk az önmegtagadást, miért ne tennénk azt belsőleg is, mikor ezáltal minden sokkal rendszeresebb, érdemszerzőbb és tökéletesebb lesz, s minden fáradság édessé és könnyűvé válik. (...) ha valaki ragaszkodik a megbecsüléshez, vagy más valamihez, ami az övé (...), nem fogja sohasem élvezni az igazi imádság gyümölcseit. (12. fej.)

Az első monachusok nevelése így összegzi mindazt, amit közölni kívánt: „Arra akartalak figyelmeztetni, hogy először el kell rejtőznöd a szeretetben (Keritben), hogy ihassál abból a különleges vízből. Nem rejtőzöl el benne mindjárt, amikor ott kezdesz időzni, (...) mert nem akármilyen szeretet takarja el az összes bűnöket, hanem csak a tökéletes szeretet. (...) Fiam, ha gyorsan el akarsz merülni a szeretetben (Keritben), s el akarod érni célodat, hogy a pataknál oltsad szomjadat, ne csupán a tiltott dolgokat hagyd el, melyek teljesen elválasztanak az én szeretetemtől, mint pl. a vele ellentétes érzéki vágyak és gonosz gondolatok, hanem azoktól is szakadj el, amelyek gyengítik az irántam való szeretet buzgóságát (...), a gazdagságot, a házasságot s mindent, amit a világi tevékenységek hoznak magukkal. »Aki harcol, nem bonyolódik az élet mindennapos dolgaiba, különben nem vívja ki vezérének tetszését« (2 Tim 2,4)."

 ÁLLHATATOS ALÁZATOSSÁG

 Az útnak még nagyon az elején járok, mert még nem tökéletes a szeretetem. Isten adja a kegyelmet és elveszi, adja és elveszi - mondja a szent sztarec, Sziluán. Vajon miért? Miért nem adja meg úgy, hogy az állandó legyen a szívünkben? ...ha az Úr meg is adott nekünk valamely erényt, értsük meg jól, hogy azt úgy kaptuk tőle, s hogy újra el is veheti tőlünk, amint ez az isteni gondviselés rendelkezéséből tényleg gyakran meg is történik. (TÚ 38. fej.) Azért, mert ezzel nevel állhatatos alázatosságra, nehogy a nagy szemfényvesztő áldozatává váljak, aki a gőg szellemének nagy becsempészője a szívbe. Állhatatos alázatosság - ez az, ami megtart minden viharban. A prófétáknak „Születésük után meg kell maradniuk az alázatosságban, tudván, hogy gyengék a jóban és félvén, hogy a rosszal meg ne akadályozzák a jó növekedését. »Sok dologban vétünk valamennyien« (Jak 3,2). Gyakran megfeledkeznek a vétkeikről és nem képesek észben tartani törékenységüket, s így nem szegezhetik szembe a világ pompájával az alázatosság feketeségét. Annál kevésbé ehetnek ebből a lelki táplálékból, minél inkább ragaszkodnak a jelen élethez." (I 8. fej.) Ezért adja az Úr a kegyelmet és veszi el, adja és veszi el... mi nem tudunk mást adni, mint amit kaptunk. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy ezt beismerjük. (TÚ 32. fej.) Az egyesülő ima egyik legfontosabb gyümölcsének Szentanyánk azt tartja, hogy olyan alázatosságot kapunk, nem az értelem útján, hanem közvetlenül az igazság Fényéből merítve, amely által rögtön megértjük: mily végtelen kicsinyek vagyunk mi és hogy mily végtelen nagy az Isten. (...) Ide csak az egyszerűség és az alázatosság vezet el. (TÚ 32. fej.)

 ISTEN AJÁNDÉKAI A SZEMLÉLŐDÉSBEN

a Kármel ősi írásában (I 7. fej.):

 -          „...szíved (...) teljesen és nyugodtan elpihen az én szeretetemben;

- ...erős és lángoló szeretetet ajándékoz neked... »Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által« (Róm 5,5);

- Isten (...) aranypatakokkal ajándékoz meg, azaz a léleknek legédesebb és kimondhatatlan gyönyörűségeivel, melyekről azt mondja: »Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amiket Isten azoknak készített, akik szeretik őt« (Róm 2,9);

- ...mindenhatóvá válsz látható és láthatatlan ellenségeiddel szemben, és meg tudod magadat védeni ellenük Isten ígérete szerint: »Fölemelem őt, mivel ismeri az én nevemet« (Zsolt 91,14);

- ...egy halom ezüstöd lesz, a Zsoltáros szava szerint: »Az Úr szavai tiszták, olvasztótégelyben finomított ezüst, tűzben hétszer tisztított ezüst« (Zsolt 12,7). Isten szeretete olyan, mint a finomított ezüst, mert ha elhagyod a világot és az emberekkel való együttélést azért, hogy tiszta szívvel ragaszkodhass Istenhez, bőségesen élvezheted az ő közelségét, és megkapod a titkos és eljövendő dolgok kinyilatkoztatását. Akkor bővelkedni fogsz kimondhatatlan isteni édességekben és fölemelkedik elméd Isten világos szemlélésére".

 ISTEN AJÁNDÉKAI A SZEMLÉLŐDÉSBEN

A tökéletesség útjában:

 -          ...természetfölötti dolog, s akármennyire törjük is magunkat utána, magunktól nem tudjuk elérni. A lényege, hogy a lélekbe nyugalom vonul be, illetve jobban mondva az Úr nyugtatja meg azt jelenlétével, amint az agg Simeonnal tette. (...) az agg Simeon szeme nem látott mást, mint azt a dicső, szegény kis Gyermeket (31. fej.);

-          Nehogy bármi is lekösse a lélek figyelmét, felfüggeszti külső érzékeinek működését, s végül oly belső barátságra lép vele, hogy nemcsak visszaadja az akaratát, hanem még a Magáét is odaadja neki. Az Úrnak ugyanis kedve telik abban, hogy mikor már ily benső jó barátok: felváltva parancsoljanak, s Ő épp úgy teljesíti a lélek kívánságát, mint ahogy ez utóbbi megteszi, mert nagyhatalmú, s meg tudja tenni, amit akar, és folyton akarja megtenni (32. fej.);

-          Nem hagyja el őket, mert ők sem akarnak többé tőle eltávozni. Odaülteti őket asztalához, egy tálból esznek vele, sőt (...) szájából veszi ki a falatot és odanyújtja nekik (16. fej.); ...az Isten iránti igaz szeretet, ha egész erővel lángol és teljesen megszabadult minden más földi dologtól és magasan lobog ezek fölött, ura a világ összes elemeinek. (...) Az isteni szeretet tulajdonsága: nem éri be kevéssel, s ha tehetné, felgyújtaná az egész világot (19. fej.);

-          ...a bizalmatlanság miatt sokan elveszítik bátorságukat. Nem ismerik tapasztalatból az Úr jóságát... Mert nagyon sokat ér, ha valaki már tapasztalta azt a bátorságot és gyöngédséget, amelyben az Úr ezen az úton részesíti az ember lelkét... (23. fej.);

-          Ő Szent Felsége sohasem fárad bele az ajándékozásba, s még csak azzal sem éri be, hogy ezt a lelket önmagához tette hasonlóvá és egyesült vele, hanem elkezdi dédelgetni; titkokat nyilvánít ki neki; s örömét találja abban, hogy a lélek megérti, mennyit nyert és némileg felfogja, mit fog még Tőle kapni. (32. fej.) Ebben az evangéliumi imádságban benne van az egész lelki élet útja az elejétől kezdve egészen addig, ahol ez útnak végén a lélek elmerül Istenben és bőségesen iszik az élet vizének forrásából (42. fej.).

 A VALÓDI SZEMLÉLŐDŐ IMA HATÁSAI

A tökéletesség útja szerint

 1.      az azonnali, készséges és szívből jövő megbocsátás és nem csak kis sérelmek esetén; Vizsgáljátok meg tehát alaposan, vajon az ilyen kegyelmek után, amilyenekben a lélek az imádság és pedig főként a tökéletes szemlélődés folyamán részesül, megvan-e bennetek a teljes készség megbocsátani nemcsak ezeket a jelentéktelen, úgynevezett sértéseket, hanem igazi, súlyos sérelmeket is, s vajon, ha erre alkalom kínálkozik, tényleg megbocsájtjátok-e azokat? Mert ha nem, akkor ne sokat adjatok az imádságtokra. Az olyan lelket, amelyet Isten ilyen magasztos imádásban emelt Önmagához, ezek a sértések nem képesek többé megsebezni. Az ilyennek teljesen mindegy, vajon megbecsülésben van-e része, vagy pedig az ellenkezőben. (...) sokkal rosszabbul esik neki a megbecsülés, mint a gyalázat; és terhesebb neki a jólét és pihenés, mint a szenvedés. (36. fej.)

2.      az alázat növekedése: Azt nézze mindegyik, hogy mennyire alázatos, mert ez a mértéke a haladásnak. (12. fej.) Az Istentől való szemlélődés mindig növeli az alázatosságot, s felvilágosítja értelmünket, hogy mennyire semmik vagyunk. (40. fej.)

3.       a vágy arra, hogy Istennek mindenben örömet szerezzünk; Nincs más vágyuk, mint kedvében járni e világ Urának... (37. fej.)

4.      a vágy az Istennel való találkozásra az örök üdvösségben; ...légy oly kegyes engem odavinni, ahol minden jó. Mit várjon idelent az, akivel Te csak némileg is megértetted, hogy mi a világ, és akinek élő hite beszél arról, hogy mit tartogat számára a mennyei Atya? Ha a szemlélődő ember ezt forró vággyal, és azzal a szándékkal kéri, hogy Istent élvezhesse: ez nagyon biztos jele annak, hogy a kegyelmek, amelyekben részesül, csakugyan Istentől valók. (42. fej.)

5.      a szenvedések állhatatos és buzgó viselése: Aki Őt nagyon szereti, tapasztalni fogja, hogy sokat is tud Érette elszenvedni... a szeretet a fokmérője az erőnek, amellyel a nagy és a kis kereszteket képesek vagyunk hordozni. (32. fej.)

6.      a belső béke; a lélek (...) élvezi az akaratnak ezt a nyugodt és mélységes békéjét... ez a boldogság az akarat bensejében székel... (31. fej.) ...ezen az úton, amelyről most beszélünk, éppen a léleknek háborítatlan nyugalma a legfontosabb kellék. (20. fej.) ...mi nem keresünk más boldogságot, mint lelkünk nyugalmát... (5. fej.)

7.      a szeretet; Mert az a sajátsága ennek a szeretetnek, hogy különböző fokai vannak, s aszerint nyilvánul is. Ha kevés van belőle, kevésbé látszik, ha sok, akkor nagyon szembetűnik. De akár kevés, akár sok, ha egyszer Isten iránti szeretet, az mindig észrevehető. (...) Mert vagy sok bennük a szeretet, vagy pedig nem szemlélődők... Nagy tűz ez, s így szükségképpen erős a fénye. (40. fej.)

 A SZEMLÉLŐDÉS MINT ISTEN ORSZÁGA SZÍVÜNKBEN

 Szent Terézia anyánk úgy látja a szemlélődést, mint Isten országának eljövetelét szívünkbe. Az édes Jézus tehát azt kéri folytatólag számunkra, hogy vonuljon be szívünkbe Istennek országa: Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod. (...) a mi gyönge tehetségünkkel nem vagyunk képesek megfelelő módon, s úgy, amint illik, megszentelni, dicsérni, magasztalni és fennen hirdetni az örök Atyának szentséges nevét, hacsak meg nem adja nekünk az Ő országát már idelent. (30. fej.) A nyugalmi ima kegyelméről így ír: Bent van a palotában Királya mellett, s érzi, hogy már itt kezd részesülni az Ő országában. Olykor könnyek fakadnak a szeméből, minden bú nélkül, sőt nagy édességgel. Úgy érzi, hogy nincs többé e világon, s nem is kívánja többé sem látni, sem hallani: neki elég az Ő Istene. (31. fej.)

 BEFEJEZÉS

 Mindazok a tanácsok, amelyeket ebben a könyvben nektek adtam, azt az egyet célozzák, hogy adjuk magunkat teljesen oda a Teremtőnek; hogy rendeljük alá akaratunkat az Övének, és hogy mondjunk le a teremtményekről - írja Szentanyánk. (32. fej.)

Figyelmeztet, hogy egyedül az igazi alázatosság erénye mutathat utat. ...nagyon kell vigyázni, nehogy csorba essék az alázatosságon; s nehogy tetszelgés lopakodjék be a szívünkbe. (38. fej.)

Az első monachusok nevelése pedig így zárja elmélkedését: Nem az fog üdvözülni, aki elkezdi teljesíteni ezeket a parancsolatokat, hanem az, aki állhatatos marad mindvégig (vö. Mt 24,13). Ámen. Deo gratias.