Adventben a Románcokat választottam kísérőnek, hogy Keresztes Szent János mély Isten-tapasztalata és misztikus megértése segítsen, adjon megvilágosításokat, hogy jobban megértsem ezt a nagy titkot.

Ő a Szentháromság titkának szemlélését választotta kiindulópontnak és útmutatónak. A vers teológiai tartalma megdöbbentő, főleg tömörsége miatt, olyan mint egy hitvallás, János Credo-ja.

A Prológus ősi himnuszának szent szavait kölcsönzi, hogy gondolatait bevezesse:

Kezdetben létezett / Az Ige s Istenben élt, / Akiben a boldogságot/ Végtelenül bírta, /S maga az Ige Isten vala.

Mit jelent az, hogy az Isten Ige? Az Ige, a Logosz beszédet jelent, a beszéd odafordulás mások felé, ilyenkor valaki önmagából kilép és önmagából ad. Isten lényege, hogy önmagát ajándékozza, ez van mindennek a mélyén, a Szentháromság mélyén, a Megtestesülés misztériumának mélyén, Isten önközlése ez, ahogy a teológia megfogalmazza.

A Szentháromságot János tettként, történésként ábrázolja. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek önmagukban mind szegények, hiszen teljesen átadják magukat egymásnak. Ezért mindannyian végtelenül gazdagok is – egymás nagylelkűségének köszönhetően:

S így a Fiú dicsősége/ Az, mely Atyjában vala/ S az Atya minden dicsőségét/ a Fiúban birtokolja.

Az önajándékozás hatalmas hullámai tovább hömpölyögnek, az Atya és a Fiú a teremtést tervezgetik. Úgy tűnik, a teremtés voltaképpen a túláradó önzetlenség gyümölcse. Az Atya meg akarja osztani Fia iránti szeretetét és megbecsülését. Az Atya azt szeretné, ha a menyasszony örömét lelné a Fiúban, a Fiú azt szeretné, ha a menyasszony megízlelhetné az Atyát.

Az ötödik jelenetben az Ószövetségből vett idézetekkel folytatódik a vers, ezek az idézetek a menyasszony adventi vágyakozását fejezik ki: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!”

A sok meglepő dolog közül, amivel a Románcokban találkozhatunk, számomra a legnagyobb meglepetés az volt, hogy teljességgel hiányzik a bűn témája. Hogy lehet az, hogy egy középkori szent, aki Aquinói Szent Tamás teológiáján nőtt fel, kifelejti a tananyag legfontosabb részét, hogy Isten a bűn jóvátétele miatt testesült meg? Akárhogy is kerestem erre utalást a költeményben, nem jártam sikerrel. Ez nagyon mély hatással volt rám. Isten ezt az úgymond „kellemetlen feladatot”, a megtestesülést nem a mi hibánk miatt vállalta, hogy azt kegyesen jóvátegye, hanem ettől függetlenül, lényegéből fakadóan, a szeretet kiáradásának következményeként.

Olyan mintha János megfeledkezne erről a fontos témáról, mert Isten is megfeledkezik róla szeretetének extázisában: Az Atya és a Fiú párbeszédében nem kerül terítékre az ember bűnösségének témája. Milyen gyönyörű Isten-kép ez! Milyen merészség ez a középkorban, mint ahogy az a kijelentés is, hogy Isten emberré lesz, az ember meg Isten lesz. Most sem tudjuk Istent így elfogadni, nem hisszük még most sem, hogy Isten minden bűnünk ellenére és minden teljesítményünknél előbb szeretett.

Milyen csatornán keresztül jut el az emberekhez ez az isteni terv, Isten szeretetének túláradása?

Akkor hívta az arkangyalt /kinek neve Gábriel/ s elküldé egy kisleányhoz/kinek neve, Mária.

Megdöbbentő, szinte még felfoghatatlanabb ez a paradoxon, mint a Szentháromság titkának elemzése a költemény elején. A fenséges tervhez egy kisleányra van szükség, kinek beleegyeztével/ létrejött a nagy titok,/ melyben a Szentháromság az/ Igének testet adott. Máriáról nem tudunk meg többet, csak hogy egy kisleány és hogy befogadta a felfoghatatlant. Nem sorolja fel Mária érdemeit és kiválóságát, mintha teljesítményével bármit is kiérdemelt volna Istennél. Inkább szegénysége, kicsinysége kap hangsúlyt.

Az ember Máriához hasonlóan ezzel a két magatartással közelíthet a misztériumhoz, hogy kicsiny marad és befogadó, helyet ad Istennek a cselekvésre. Mária a befogadáson kívül nem tesz semmit, csak hagyja, hogy történjenek az események, Isten cselekedjen. Ezután nem marad más, csak az ámulat. Az Anya meg csodálkozott,/ látva a szerepcserét: / Emberkönnyet sír az Isten, / míg az ember úgy vigad, / mind a kettő oly szokatlan, / egyikben és másikban. Ezzel a csodálkozással ér véget a történet. Ezt az örökséget kapjuk Máriától.

Majd következik az utolsó, lezáró akkord, mely látszólag nem kapcsolódik az előzőekhez.

Meglepő a folytatás: a Babilon folyói mellett kezdetű zsoltár szavait kölcsönözve az Isten utáni sóvárgás szívbe markolóan szép megfogalmazását olvashatjuk. Aki megismeri, megtapasztalja Isten működését, csodáit, abban egyre jobban mélyül ez a sóvárgás, nem tudja elfelejteni Istent.

Önmagamban érted halok, / s érted újra éledek, / mert a reád emlékezés /  életet ád s elveszi.

Fogjuk meg Mária kezét, maradjunk kicsik és befogadók, hogy Isten bennünk is megszülethessen és folytatódhasson életünkben és körülöttünk a Megtestesülés csodája, most 2020 karácsonyán is!

Szépszeretet Anyjáról nevezett Beáta nővér OCD