„ÉJJEL-NAPPAL AZ ÚR  TÖRVÉNYÉN ELMÉLKEDNI ÉS VIRRASZTANI AZ IMÁBAN”

– így szól az eredeti kármelita Regula központi gondolata. A Kármel kontemplatív Rend lévén az imát tartja legfontosabb életfeladatának. Ez az imaélet azt jelenti, hogy a kármelita nővér Isten jelenlétében élve, a csendben és Istenre figyelve egyre inkább belenő a Vele való barátságba. Ez egyszerre feltételez nyitottságot Isten és az embertársak felé.

KÖZBENJÁRÁS

A kármelita nővérek közbenjáró imájukban Isten elé viszik az Egyház és a világ kéréseit. Imádságos szolgálatukkal vesznek részt korunk gondjaiban és szenvedéseiben.

CSEND, IMA, KÉTKEZI MUNKA, KÖZÖSSÉG

A közösség életrendjét a csend és a hallgatás légköre határozza meg. Az Eucharisztia ünneplése, napi két óra belső ima, közös zsolozsmázás, lectio divina, a megélhetésért végzett munka a műhelyekben, a kolostorban és a kertben, valamint a közös felüdülés órája fontos alkotóelemei a napnak.

MÁRIA, A REND ANYJA

A Kármel kezdeteitől mély és erős szeretetet táplál Szűz Mária iránt. A Kármel hegyén élő remeték Neki szentelték kápolnájukat. Nevük ezért „A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Testvérei”. A máriás identitást a középkortól kezdve a Carmelus totus marianus kifejezés jellemzi; a Kármel egészen máriás. A kármelita lelki magatartás modellje Szűz Mária. Őt a Rend anyjaként és pártfogójaként tiszteli.

 

“Zelo zelatus sum pro Domino Deo Exercituum!”
“Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért!”

(1Kir 19,10)

 

A kármelita életről bővebben »

A Kármel missziója »