„ÉJJEL-NAPPAL AZ ÚR TÖRVÉNYÉN ELMÉLKEDNI ÉS VIRRASZTANI AZ IMÁBAN”
– így szól az eredeti kármelita Regula központi gondolata. A Kármel kontemplatív Rend lévén az imát tartja legfontosabb életfeladatának. Ez az imaélet azt jelenti, hogy a kármelita nővér Isten jelenlétében élve, a csendben és Istenre figyelve egyre inkább belenő a Vele való barátságba. Ez egyszerre feltételez nyitottságot Isten és az embertársak felé.
KÖZBENJÁRÁS
A kármelita nővérek közbenjáró imájukban Isten elé viszik az Egyház és a világ kéréseit. Imádságos szolgálatukkal vesznek részt korunk gondjaiban és szenvedéseiben.
CSEND, IMA, KÉTKEZI MUNKA, KÖZÖSSÉG
A közösség életrendjét a csend és a hallgatás légköre határozza meg. Az Eucharisztia ünneplése, napi két óra belső ima, közös zsolozsmázás, lectio divina, a megélhetésért végzett munka a műhelyekben, a kolostorban és a kertben, valamint a közös felüdülés órája fontos alkotóelemei a napnak.
MÁRIA, A REND ANYJA
A Kármel kezdeteitől mély és erős szeretetet táplál Szűz Mária iránt. A Kármel hegyén élő remeték Neki szentelték kápolnájukat. Nevük ezért „A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Testvérei”. A máriás identitást a középkortól kezdve a Carmelus totus marianus kifejezés jellemzi; a Kármel egészen máriás. A kármelita lelki magatartás modellje Szűz Mária. Őt a Rend anyjaként és pártfogójaként tiszteli.
A KÁRMELITA ÉLETRŐL BŐVEBBEN »
Mire jó az, hogy a Kármelben, a világtól elvonultan élünk? – Hiszen annyi fontos szolgálatot tehetnénk az emberek között…
A KÁRMEL MISSZIÓJA »
“Zelo zelatus sum pro Domino Deo Exercituum!”
“Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért!”
(1Kir 19,10)
