1. állomás

Jézust halálra ítélik

Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják.” (Mt 26,45)

A Mester az »ő órájának« nevezte szenvedése óráját, ez volt, amiért jött, ez, melyet egész vágyával hívott. Amikor egy nagy szenvedés vagy egy egészen kicsi áldozat ér minket, ó, rögtön gondoljunk arra, hogy »ez a mi óránk«, az óra, amikor bizonyíthatjuk szeretetünket Aziránt, aki »túláradó mértékben szeret minket« (Ef 2,4). Örüljünk arra gondolva, hogy az örökkévalóságban ránk ismer majd az Atya, aki fel akarja fedezni bennünk keresztrefeszített Fia képmását…” (308. Levél)

2. állomás

Jézus felveszi keresztjét

A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.” (Iz 53,4)

Annak a léleknek, aki éjjel-nappal szolgálni akarja Istent templomában, ennek a léleknek el kell szánnia magát arra, hogy ténylegesen részt vesz Mesterének szenvedésében. Megváltott lélek ez, akinek a maga részéről további lelkeket kell megváltania, s ezért ezt fogja énekelni lantján: »Jézus Krisztus keresztjével dicsekszem« (Gal 6,14) … ilyen a magatartása ennek a léleknek; ott halad a Kálvária útján, megfeszített, tönkretett, megalázott s mégis olyan erős, olyan nyugodt, olyan méltóságteljes Királya jobbján, aki megy szenvedni, hogy »tündököltesse kegyelmének dicsőségét« (Ef 1,6).” (Utolsó Lelkigyakorlat 13)

3. állomás

Jézus először esik el

Ments meg, Istenem, a víz már torkomig ér!” (Zsolt 69,2)

Azt mondja, kérjek az ön számára alázatot és áldozatkész lelket. Esténként, a Matutinum előtt, míg Keresztutamat végzem a mindenkiért kiontatott Drága Vérhez, ezt a kegyelmet kérem lelkem javára, ezentúl önért is ezt teszem.”

Kérjük tőle, hogy tegyen bennünket igazzá a szeretetben, vagyis alkosson belőlünk áldozati lényeket, mert úgy tűnik számomra, hogy az áldozat nem más, mint a cselekvéssé vált szeretet. »Szeretett engem és feláldozta magát értem« (Gal 2,20).” (214. és 250. Levél)

4. állomás

Jézus Máriával találkozik

Ki tudna megvigasztalni, Sionnak szűz leánya?” (Siralmak 2,13)

Van egy anyai szív, amelyhez mindig hozzásimulhatsz: a Szűzanya szíve. Ismer minden megpróbáltatást, minden megtöretést, és mindig oly nyugodt, oly erős marad, mert mindig az ő Krisztusára támaszkodik.” (134. Levél)

Ó, milyen szépséges, csak nézzük hosszú mártíriuma során, olyan nyugodt, egyfajta erőt s egyszersmind szelídséget sugárzó méltóságba öltözött. Mert magától az Igétől tanulta meg, hogyan kell szenvedniük azoknak, akiket az Atya áldozatul kiválasztott, akikről elhatározta, hogy bevonja őket a Megváltás nagy művébe.” (Utolsó lelkigyakorlat 41.)

5. állomás

Jézus és Cirenei Simon

Miközben elvezették [Jézust], megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.” (Lk 23,26)

Úgy vélem, e földön igazán csak azok boldogok, akik önmagukat megvetik, elfelejtik, és a keresztet választják osztályrészül! … »Kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az Egyháznak a javára« (Kol 1,24). Állandóan gondolok erre, és bevallom neked, hogy Számomra benső és mély örömet jelent Isten választása, amely szerint részt vehetek Krisztusa szenvedésében, minden nap a Kálvária útját, sőt a nyolc boldogság útját járom!” (Hivatásunk magasztossága, 6 és 7)

6. állomás

Veronika letörli Jézus arcát

Rólad mondja a szívem: »Téged keres tekintetem!« A te arcodat keresem, Uram!” (Zsolt 27,8)

Éljünk Arcának rejtekében, / mély misztériumban, örök csendben. / Itt lesz a helyünk az Örökkévalóságban, / és már most megkezdhetjük Mennyországunkat.” (97. Költemény)

Krisztusban élni, úgy gondolom annyi, mint kilépni önmagunkból, szem elől téveszteni magunkat, elhagyni magunkat, hogy mélyebben Beléje hatoljunk, minden múló pillanatban, olyan mélyen, hogy belegyökerezzünk, és minden esemény alkalmával minden dologban odavethessük ezt a szép kihívást: »Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?« (Róm 8,35). Annak a léleknek aztán, amely így »levetette« önmagát és »magára öltötte Jézus Krisztust« (Kol 3,9-10), nem kell már félnie a külső hatásoktól, sem a belső nehézségektől, mert ezek a dolgok ahelyett, hogy akadályt képeznének számára, csak »mélyebben belegyökereztetik Mestere szeretetébe« (Ef 3,17). (Utolsó lelkigyakorlat 33.)

7. állomás

Jézus másodszor esik el

Nagy jóságodban hallgass meg, segíts rajtam hűséged szerint!” (Zsolt 69,14)

Ez hát a kijelölt út, csak le kell vetni magunkról mindent, hogy járjunk rajta úgy, ahogyan Isten akarja! Levetkőzni, meghalni magunknak, elfeledkezni magunkról, úgy hiszem, erre gondolt a Mester, amikor azt mondta. »Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen« (Mt 16,24)Ez az a halál, amit Isten megkíván, és erről mondották: »A győzelem elnyelte a halált«. »Ó, halál – mondja az Úr –, a te halálod leszek« (Óz 13,14), vagyis: ó lélek, fogadott gyermekem, nézz rám és elfelejtkezel magadról, jöjj bele egészen Lényembe, jöjj meghalni bennem, hogy én éljek tebenned!…” (Utolsó lelkigyakorlat 24.)

8. állomás

Jézus és Jeruzsálem asszonyai

Azon a napon forrás fakad Jeruzsálem lakói számára…” (Zak 13,1)

Urunk azt mondta: »Mert szeretem Atyámat, mindig azt teszem, ami tetszik neki. Ezért nem hagyott engem egyedül. Mindig velem van« (Jn 8,29). Mi is fejezzük ki felé a szeretetünket összes cselekedetünkkel, azt cselekedvén, ami tetszik neki. Így nem hagy majd minket egyedül, hanem lelkünk középpontjában marad, azért hogy Ő maga legyen a mi hűségünk. Magunktól csak semmiség és bűn vagyunk, de Ő, aki egyedül Szent, bennünk lakik, hogy üdvözítsen, megtisztítson minket és átváltoztasson minket Önmagába.” (252. Levél)

9. állomás

Jézus harmadszor esik el

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (22 Zsolt 2)

Szeresse nyomorúságát, mert e fölött gyakorolja Isten az ő irgalmát, és ha elszomorodik, nyomorúságát látva, mellyel bezárja magát önmagába, ez önszeretet! … A gyengeség órájában, Mesterének imája alatt keressen menedéket, igen, látta önt a Keresztjéről, és imádkozott önért, és az Ő imája örökké él és Atyja színe előtt van; ez az, ami megmenti önt a nyomorúságában. Minél inkább érzi gyengeségét, annál inkább kell fokoznia bizalmát, mert ilyenkor egyedül Ő a támasza.” (199. és 324. Levél)

10. állomás

Jézust megfosztják ruháitól

Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell.” (Fil 2,5)

Megértettem Mesterem és Uram / Végső leckéjét, / Azét, »aki kiüresítette önmagát / a szolga alakjában…« / Szent Pállal szeretném mondani: / hogy szeretetéért mindent elvetettem, / és arra vágyódik a lelkem, / hogy napról-napra egyre jobban megragadjam Őt. / Őt akarom megismerni, / Krisztusomat és Megváltómat, / És azt akarom, hogy egész lényem / Üdvözítőm képére alakuljon. (96. Költemény)

11. állomás

Keresztfára szegezik

ha jót cselekedtetek, és békével tűrtök, ez kedves Isten előtt. Hiszen erre vagytok hivatva, mert példát hagyva nektek, Krisztus is szenvedett értetek, hogy az ő nyomdokait kövessétek.” (1Pét 2,21)

Milyen jó, amikor érezzük a kis áldozatokat, hogy a Mestert tekinthessük, aki mindezt elszenvedte, mert »túláradó mértékben szeret minket« (Ef 2,4), ahogy Szent Pál mondja. Akkor hát vágyódjunk arra, hogy a szeretetért szeretettel fizessünk! Elmondom, mit teszek, amikor egy kis fáradtság fog el: felnézek a Megfeszítettre, és amikor látom, hogy Ő hogyan szolgáltatta ki magát énértem, úgy tűnik, én se tehetek kevesebbet Őérte, mint hogy odaadom magamat azért, hogy egy kicsit viszonozzam, amit Ő adott nekem! Bátorság, tekintsünk a Megfeszítettre és alakuljunk át erre az isteni képmásra.” (156. Levél)

12. állomás

Jézus meghal a kereszten

Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,45)

Minden újabb szenvedésnél megcsókolom Mesterem Keresztjét, és azt mondom Neki: »Köszönöm, nem vagyok rá méltó.« mert arra gondolok, hogy a szenvedés volt életének állandó kísérője, és én nem érdemlem ugyanazt a bánásmódot, amit Ő. … Minden lélek, akit a szenvedés – bármilyen formában is – összezúz, ezt mondhatja magának: Együtt lakom Jézus Krisztussal, bensőségesen, egy fedél alatt élünk! … Ahhoz, hogy így tudjunk szenvedni, a Szeretetből Megfeszített Istent kell szemlélnünk … Így halad az ember a szeretet útján.” (314. Levél)

13. állomás

Jézus testét leveszik a keresztről

Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk.” (1Jn 4,16)

Most, hogy visszatért az Atyához, most, hogy engem tett a maga helyére a keresztfára, hogy »testemben kiegészítsem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára« (vö. Kol 1,24) a Szűz most is itt van, azért, hogy megtanítson szenvedni úgy, ahogyan Fia szenvedett, hogy elmondja nekem, hallassa velem Krisztus lelkének utolsó dalait, amelyeket senki más nem foghatott fel, csak az édesanyja. Majd amikor már elmondtam az én »Consummatum est«-emet [Beteljesedett (Jn 19,30)] megint csak ő, a Janua coeli [Menny kapuja] vezet be engem a menny előcsarnokába.” (Utolsó lelkigyakorlat 41.)

14. állomás

Jézust sírba teszik

Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24)

Azt mondja nekem, hogy Ő »az én békém« (vö. Ef 2,14) és hogy »az Ő révén van szabad utam az Atyához« Ef (2,18) … Keresztjének Vérével mindennek békességet szerez (vö. Kol 1,19-20) majd az én kis mennyországomban, hogy valóban a Háromság pihenőhelye legyen. Betölt engem Önmagával, eltemet Magába, életre kelt Magával, az Ő élete által: »Mihi vivere Christus est« [Számomra az élet Krisztus (Fil 1,21)]!” (Utolsó lelkigyakorlat 30 és 31.)

Úgy tűnik számomra, hogy így tudunk feltámadni Ővele: éljünk a földön mindentől szabadon kivéve szeretetünktől. Szívünk maradjon mindig Istennel elfoglalva és ismételjük ezeket a szavakat »valaki keres engem« »valaki szeret engem«. Olyan sokszor mondta, hogy Ő maga az élet, amelyet bőségesen ad majd nekünk!” (199. Levél)