Lelkigyakorlatok 2020-ban

 

 

 

Források földjén – lelkigyakorlat szerzetesnővéreknek

2020. július 20–27-ig Források földjén – Kríziseink mint esélyeink címmel lelkigyakorlatot tart szerzetesnővéreknek Mirjam nővér OCD.

A létszám betelt.

Részletek »

 


Út a belső béke és öröm felé

2020. szeptember 4–6-ig Út a belső béke és öröm felé címmel lelkigyakorlatot tart Márta nővér OCD.

Ahogy a Húsvét éjszakáján meggyújtott gyertya fénye betölti az egész évet ragyogásával (KEK 1168), úgy árad ki a világba Krisztus „Béke veletek!” köszöntése, s lesz békénk és támaszunk egész évben. A fény és a béke növekszik és egyre teljesebb lesz bennünk, ahogy haladunk az életünk folyamán.

„Az egyedüli Életadó, a béke és öröm megadója, Isten. Ő ad békét, nyugalmat és örömet angyalainak, szentjeinek, és nekünk is itt a földön, és az egész teremtésnek.”
„Amikor mindenkihez csendes, nyugodt, szeretetteljes és jó gondolatokat irányítasz, rövid idő alatt meg fogod látni, hogy megváltozik körülötted a világ.” (Vitovnicai Tádé atya)

Részletek »


Isten jelenlétében élni

2020. október 2–4-ig Isten jelenlétében élni – a kármelita szentek és más szentek vagy lelki írók tanácsai alapján címmel lelkigyakorlatot tart M. Eszter nővér OCD.

– Hogyan lehet figyelmessé válni Isten szerető jelenléte iránt?
– Mik a legjellemzőbb akadályok az összeszedettség felé vezető úton?
– Közel lenni Istenhez – menekülni önmagamtól???
– Mi az a „hétköznapi misztika”?

Részletek »


Eucharisztia – Isten önajándékozásának szépsége

2020. október 16–18-ig Eucharisztia – Isten önajándékozásának szépsége címmel lelkigyakorlatot tart Ágnes nővér OCD és Hedvig nővér OCD.

– Mit jelent a Kármel nagy szentjei életében, tanításában az Eucharisztia misztériuma?
– Communió és hálaadás a mindennapokban.
– Hogyan bontakozhat ki Húsvét misztériuma személyes életünkben?

Részletek »


Avilai Szent Terézzel a bensőnkbe vezető úton

2020. november 27–29-ig Avilai Szent Terézzel a bensőnkbe vezető úton címmel lelkigyakorlatot tart Beáta nővér OCD.

Gondoljuk el lelkünket úgy, mint egyetlen gyémántból vagy igen tiszta kristályból készült várkastélyt, amelyben sok szoba van…” – Szent Teréz így mutatja be fő művének, A belső várkastélynak vezérfonalát. Tapasztalata szerint a lelki út egy befelé, a lélek mélyébe vezető út, melynek gazdagsága alig ismert. Istent önmagunkban hordozzuk, de gyakran nem fedezzük fel saját bensőnkben ezt a kincset. Szent Teréz olyan szimbólumot választ a lelki út bemutatásához, mely pontosan ezt a befelé történő mozgást szemlélteti: egy várkastélyt hét, koncentrikusan középre rendezett lakással. A lelkigyakorlaton Szent Teréz “út-mutatását” követjük.

Részletek »


 

Jelentkezés lelkigyakorlatra

Elfogadom az üzenetküldésre vonatkozó adatkezelési tájékoztatót.

 


A lelkigyakorlatok a mindennapok forgatagától való tudatos eltávolodás, visszavonulás napjai, hogy az élet hullámhegyei és völgyei közepette a lényeges után kutassunk, a „forráshoz”, a „középponthoz” visszatérjünk, keresztény hitünknek új irányultságot adjunk.
A magyarszéki Kármelben a kármelita lelkigyakorlat formájára épülő lelkigyakorlatokat nyújtunk, melynek kialakulása a XVII. századra nyúlik vissza. A lelkigyakorlat vezetője a szigorúan betartandó csend légkörében előadásokat tart, egyéni elmélkedéshez, imához támpontokat, ún. impulzusokat ad. A külső csend azért fontos, mert segíti a belső csendet, mely fontos feltétele, hogy oda tudjunk hallgatni arra, amit az „igazság Lelke” (Jn 16,13) az egyes ember jelenlegi élethelyzetében – talán már régóta – sugallani akar. Az „odahallgatás” a legfontosabb „tevékenység” ezekben a napokban, amikor életünknek új irányultságot szeretnénk adni.

A kármelita lelkigyakorlat egyik jellegzetessége, hogy itt a résztvevőket nem kísérjük lelkibeszélgetésekkel. (Kivéve komoly igény esetén, megbeszélés szerint.) Tudatosan törekedni kell arra, hogy Isten legyen a tulajdonképpeni beszélgetőtársunk. Azt gyakoroljuk be ezáltal, hogy a felnőtt és érett hitélet csak akkor lehetséges, ha az ember megtanul gondjaival, kérdéseivel, problémáival egyedül maradni, és mindazt, ami a jelenben foglalkoztatja, imája „témájává” teszi. Istennél kibeszéli magát, s az Ő hangjára odafigyel. A lelkigyakorlat mindenekelőtt erről szól.

A Szentmisén, az előadásokon, és a csendben elköltött étkezéseken kívül nincs más kötött program. A lelkigyakorlatozók szabadon bekapcsolódhatnak közösségünk liturgikus imáiba, mivel a közös Isten-dicséret hatékonyan segíti az egyéni imát.

Mindenki a maga módján használhatja fel az imára és elmélkedésre szánt időt, ahol a pihenésnek, az alvás bepótlásának, a sétának, a természet szemlélésének is jó, ha helyet adunk. Az a fontos, hogy mindeközben ápoljuk a kapcsolatot Ővele, Akit Jézus úgy nevez, hogy „Abba, kedves Atya”, Aki életünk mindennapjaiban így szól hozzánk: „Én vagyok, aki itt vagyok Veled” (vö. Kiv 3,14).

Megérkezni – maradni – elmenni. Ezekkel a szavakkal lehetne kifejezni a lelkigyakorlatok három szakaszát. Az első szakaszban fontos, hogy megérkezzünk a csendbe, a munkahelyi és családi élet hétköznapjainak forgatagából belső nyugalomra jussunk és fokozatosan, amennyire ez lehetséges, elindítsuk a személyes lelkigyakorlat folyamatát. Amikor ez beindul, már elég sokat elmélkedtünk és imádkoztunk, következik a második szakasz – a maradni. A tapasztalat azt mutatja, amikor a gondolatok kissé elnyugodnak, miután imaszándékait Isten elé vitte az ember, akkor lesz fogékony az újra, és lassanként az ember már nem annyira beszélő, mint inkább odahallgató lesz Isten előtt. Az utolsó szakaszban, de még a csend légkörében, a menni lesz a meghatározó jelszó. Ez azt jelenti, hogy nem csak úgy egyszerűen távozunk a lelkigyakorlat csendjéből, hanem tudatosan visszatérünk arra a helyre, ahová Isten állított. A legfontosabb, amit magunkkal kell vinnünk, nem a jó elhatározásaink, hanem az újonnan begyakorolt „kettesben lenni Istennel”, aki „Velünk az Isten”.