Az imádkozás az a kohó, amiben lassan kiformálódik a belső emberem,  „a szív embere”.

Meghallgathatja Mirjam nővér 2017-ben az Imádság Háza konferencián elhangzott előadását: 

Letöltés

Részlet a tanításból:

Az imádkozás az a kohó, amiben lassan kiformálódik a belső emberem,  „a szív embere”. S ha ez így van, akkor az imádkozás egyik legfontosabb  jellemzője az, hogy a valódi imádság mindig átalakító tapasztalat. (…)

Az új ember megszületése egy egész élet programja. Nemcsak a  teremtett világ gondozása és őrzése van ránk bízva, hanem saját belső  átalakulásunk feladata is. S csak lassan válik szokásunkká, hogy  túllépjünk önmagunkon.

Életünknek ebben a legnagyobb, legfontosabb művében azonban nem  vagyunk egyedül. Ahogy Nemes Ödön atya szokta mondani: „itt Isten a fővállalkozó”. (…)

 Az imára vonatkozó elgondolásunk egyik legnagyobb tévedése az  lehet, hogy kívülről akarunk eljutni az ima magjához, mintegy kívülről akarjuk fölépíteni. Pedig inkább úgy kellene gondolnunk az imára, mint valamire, ami már megadatott, ami már ott van a szívem legmélyén. Minden erőfeszítést, minden módszert megelőzően az imát már megkaptam ajándékba, már ott van a szívem mélyén. Nem az én alkotásom, hanem valaki másé, a Léleké, Aki mindig bennem van, különösen is a keresztségem óta. „Bennünk a Lélek imádkozik, szavakba nem önthető sóhajtásokkal.” (Róm 8,26) És mi ebbe az eredendően létező imába lépünk be, ebben veszünk részt. Szent Pál hozzáteszi, hogy mi magunk nem is tudjuk, hogyan kell imádkoznunk, de segítségünkre siet a Lélek. A gyengeségnek ez a tapasztalata része minden imának.

Bár az ima nagyon közel van hozzám, a legmélyebb énemben szüntelenül bontakozik, forrásozik és él, de valami miatt nem jut föl mindig a tudatos szintemig, nincs róla tudomásom. Bizonyos értelemben állandóan imádkozom, csak nem ébredek tudatára. Nem hallom meg a Lélek sóhajtását szívem legrejtettebb szentélyében. Pedig az ima ott él a mélyrétegeimben, csak nem tudom fölhozni a tudatos szintig, hogy átjárhassa az egész valómat. Miért? Mert azt a mély vágyunkat, hogy imádkozzunk – ami a Lélek vágya bennünk –, sajnos több más kisebb-nagyobb vágy befödi, eltakarja, betemeti. Arra kell törekednem, hogy ezt a szívemben már létező imát felszínre hozzam, hogy a szívemet kiszabadítsam ezeknek a kis megkötöző vágyaknak a hálójából, hogy mindazt ki tudjam magamból tenni, ami elfordít, eltávolít ettől a legértékesebb kincsemtől. Az imában tehát a legfontosabb tennivalóm: olyan helyzetbe hozni magam, hogy lehetővé tegyem ennek a tudattalan imának a feltörését a tudatomba. Az igazi teendőm az akadályok eltávolítása. Elhordani az ima útjába álló akadályokat, kitisztítani az eltömődött forrást. S akkor, mondja Keresztes Szent János, „amint a nap fölkel reggel, hogy besüssön házadba, ha kinyitod az ablakodat, az Úristen is be fog hatolni az üres lélekbe, és meg fogja azt tölteni kincseivel. Isten, mint a nap, úgy van a lelkek fölött, hogy közölje magát velük.” (ÉSZ 3,46-47)

 

A tanítás bővített változatát kiadott formájában megrendelheti e-mailben, illetve megtalálja kolostori boltunkban.