Dr. Ulrich Dobhan OCD, korábbi német provinciális atya körlevele kármelita nővéreihez 2020 karácsonyán

Kedves Nővérek!

Idén valószínűleg minden karácsonyi és újévi üdvözletnél megjelennek a koronajárványra történő utalások. A vírus túlságosan is befolyásolta és megváltoztatta mindennapjainkat, méghozzá világszerte. Már-már fenyegető módon tapasztaljuk meg, hogy egy globalizált világban élünk. Korábban, a pestis idején, a járvány egy behatárolt területre korlátozódott, még ha ez az érintettek számára katasztrofális következményekkel járt is; míg a korona pandémia az egész emberiségre kihat.

Anélkül, hogy tökéletes párhuzamot akarnánk vonni a mai helyzettel, szeretném emlékezetbe idézni azt a történészek által catarro universal-nak nevezett jelenséget, amely 1580 augusztusának elején tört be Spanyolországba. Ázsiában kezdődött végigvonult egész Európán, elérve Amerikát, és három hónapig tartott. Ez azt jelenti, hogy a népességnek mindössze 20%-a menekült meg. Még ha „csupán” egy egyszerű szamárköhögésről volt is szó, ahogyan a legújabb tanulmányok állítják, az is épp elég rossz volt. II. Fülöpnek nagy erőfeszítések árán sikerült megmenekülnie, míg negyedik felesége, Ana de Austria e rettenetes év októberében belehalt a betegségbe. Terézia legközelebbi barátai közül meghalt María de Jesús Yepes, Fransisco de Salcedo és Keresztes János édesanyja. Mivel Terézia maga is érintett volt a pandémiában, ő maga meséli el, hogy hogyan is élte azt meg.

Amikor 1580 augusztusában Valladolidba érkezett, a betegség már kitört, amint azt az Alapítások könyvében (29,1) le is írja: Mikor Valladolidba érkeztem, oly nagy betegségbe estem, hogy azt hitték belehalok. Már a városba érkezése előtt két nappal megtámadta a betegség, Medina del Campo-ból Szent Józsefről nevezett Máriának Sevillába küldött levelében (Cta 330) írja: Meglehetősen jól vagyok egészség dolgában, azonban sok a gondom és a szenvedésem…

Augusztusban nyilvánvalóan korlátozva volt, szeptember 8-ig ugyanis semmit nem tudunk meg róla, ezen a napon viszont ezt írja (Ct 352,2, német kiadás): a szokásos rohamokkal, különös a bénulás, de láz nélkül; október 4-én pedig a következőket írja Grácián atyának: Ami engem illet, mondhatni elég jól vagyok, sőt javul az állapotom, s a gyöngeségem is csökken. Kezdek valamelyest erőre kapni. Azért saját kezűleg írni nem volnék képes… Az én fejem azonban szintén annyira van, hogy bár nem írok saját kezűleg, nem nyújthatom ezt a levelet olyan hosszúra, amint szeretném. (Cta 335). Tehát már majdnem két hónapja betegeskedik, amikor a San José nővéreknek október 7/8-án írja: Az én egészségi állapotom nem jó, de még ha az volna is, ez sem volna elegendő ok arra, hogy bizonyosra vegyem ezt az annyira mulandó életet…(Cta 336). Három héttel később pedig Szent Józsefről nevezett Máriának írja: Most is annyira rosszul van a fejem, hogy nem is tudom, mikor leszek képes megint saját kezűleg írni. Szerencsére olyan titkárom van, akiben úgy bízhatok, mint akár önmagában. Képzelje annyira rosszul voltam, hogy azt hitték, meghalok. Most már napok óta lázmentes vagyok… A fejem annyira gyönge, hogy már ez a tollbamondás is kimeríti, mert természetesen ez nem volt ma az egyedüli levél, s az étvágytalanságom akkora, hogy még a lázaknál is jobban legyöngített (Cta 338). Legelőször egy november 7-én kelt, Gráciánnak címzett levelében olvashatunk a betegség megszűnéséről: Most éppen nem vagyok rosszul, így bővebben írhatok…(Cta 358,5). November 20-án megerősíti neki: én jól vagyok hála Istennek… (Cta 339). Ugyanígy egy nappal később Szent Józsefről nevezett Máriának: Én jobban vagyok hála Istennek! Kezdem magamat összeszedni, habár azért van mit szenvednem örökös betegeskedésemtől és gondjaimtól, mert azok sem hiányoznak (Cta 340). E rettenetes év végén így ír szintén Szent Józsefről nevezett Máriának: Nagyon szerettem volna ezt a levelet saját kezűleg megírni, de rosszul van a fejem, s nagyon el vagyok foglalva… Magam sem tudtam mindeddig igazában összeszedni magamat (Cta 345).

1580 augusztusától decemberig – ekkor 65 éves -, Terézia küszködik a járvánnyal, és a végén bevallja, még mindig nem a régi, és élete végéig nem is lesz az többé, ahogy azt, Grácián atya írásaiban újból és újból megjegyzi. Ennek ellenére betegsége ideje alatt ámulatra méltó, mi mindennel birkózott meg: Egyfelől ott van Lorenzo bátyjának egy heves vérzés okozta halála, ami Terézia számára, a problémák áradatát vonja maga után, ugyanis ő lett kinevezve a végrendelet végrehajtójának, ami érintette az elhunyt Quitoban lévő vagyonát is. Ennek következtében ráhárult az a kötelesség, hogy bátyjának rendelkezése szerint síremléket állítson a San José templomban, amivel nemesi származását kívánta halála után is dokumentálni. Másfelől, Teréziának kellett a továbbiakban ideggyenge Pedro testvéréről gondoskodni, és a Szent József kolostorban Teresita unokahúga túlérzékeny lelkiismeretével és aggályaival foglalkoznia. Mindezek mellett ott volt Lorenzo két fia: Francisco, aki éppen a szerzetesi hivatás és a házasság között ingadozott, míg végül egy nemesi címmel, de anyagi háttérrel nem rendelkező asszonyt vett feleségül, ami újabb problémákhoz vezetett. A másik fiú, Lorenzo, röviddel Quitoba való visszautazása előtt, Avilában egy törvénytelen leányt hagyott hátra, akiről szintén Teréziának kellett gondoskodnia. Aggódott nővéreiért is, különösen azok egészségi állapota miatt. Mindezek az aggodalmak az avilai Szent József kolostor nővéreinek írt panaszában jutnak kifejezésre: Ó Leányaim, mennyi fáradtságot és kellemetlenséget okoznak az embereknek ezek a földi, anyagi javak! Ezt mindig gondoltam, de most tapasztalatból tudom, mert azt hiszem, hogy mindazok a gondok, amelyeket nekem a zárdaalapítások okoztak, még csak félannyira sem bántottak, mint ezek itt. Nem tudom, nem a nagy betegségem okozta-e az egészet, de fokozta a kellemetlenséget az kétségtelen. Tisztelendőségetek imádkozzanak, hogy mindez Isten nagyobb dicsőségére szolgáljon, hiszen jórészt az Önök érdekei miatt vettem ezeket a dolgokat annyira a szívemre. Ajánljanak Ő Szent Felsége irgalmába, mert igazán sohase hittem volna, hogy annyira szeretem Önöket. Intézze az Úristen a dolgokat úgy, amint leginkább fog az Ő dicsőségére válni, s ne engedje, hogy az anyagi jólét miatt csorba essék a szegénység szellemén (Cta 336).

Intézze az Úristen a dolgokat úgy, amint leginkább fog az Ő dicsőségére válni” ez Terézia kívánsága, és ettől a vágytól hajtva volt képes annyi fáradtságot, perlekedést elviselni nagyobb következmények nélkül. Terézia e kellemetlen örökösödési viszály elintézésével megvalósítja azt, amit a Belső Várkastélyban kér: Tetteket kér az Úr! (5M 3,11), méghozzá nem csak a vallásos jellegű, kedvünkre való tetteket vagy ezekhez hasonlókat, hanem mindent, ami kínálkozik (F 5,3), és ez számunkra a mostani, karácsony előtti időszakra is vonatkozik. Terézia meg van győződve arról, hogy ez a tökéletes imádság. Az alap pedig nem más, mint abban való erős hite, hogy lelke középpontjában nagyon titokzatos dolgok történnek Isten és a lélek között (1M 1,1.3), tehát az, hogy Isten az emberben lakik.

A német misztikusok beszélnek Istennek a lélekben való megszületéséről, és mindannyian ismerjük Angelus Silesiustól a következő mondatot: Még ha Krisztus ezerszer is megszületne Betlehemben, de benned nem, mindörökre elveszett maradnál. Sem a sok ünnep, sem azok szépsége nem használ semmit, ha Jézus nem születik meg a lelkünkben. A koronajárvány által minket sújtó korlátozások egyik előnye ennek a ténynek tudatossá tétele lehetne: a karácsony elsősorban az emberek szívében történik, s ha ott nem történik meg, akkor kérdésessé válnak a legszebb karácsonyi szentmisék is. A lecsupaszított külső körülmények Jézus születésének ünnepén azt a lehetőséget hordozzák magukban, hogy így Ő még inkább megszülethet a szívünkben. S ez a magatartás egyben a legjobb lehetőség arra is, hogy karácsony ünnepének elvilágiasodása ellen hasson. Igen, ha nekünk karácsonykor megint minden ünneplésről le kellene mondanunk, amint ez húsvétkor is történt, akkor sem tudna senki bennünket abban megakadályozni, hogy Isten Születését a szívünkben megünnepeljük.

Ezt az igazságot Teréziának a Gyermek Jézussal való csodálatos találkozása illusztrálja, mely az avilai La Santa templom ablaküvegén látható. Erről a találkozásról a következőt mesélik: Amikor Terézia az 1571-74-es években a Megtestesülés kolostorban elöljáró volt, megjelent neki a Gyermek Jézus a lépcsőn, s megkérdezte, hogy hívják, mire ő azt felelte: Jézusról nevezett Teréz [Jézus Teréze]; a Gyermek nem jött zavarba a válasszal és Ő is megmondta neki a nevét: Terézről nevezett Jézus [Teréz Jézusa]. Innen ered Terézia számára a Gyermek Jézus iránti tiszteletének nagy jelentősége, egyébként Keresztes Szent Jánosé is: Terézia dalokat és verseket írt karácsonyra, míg János fogott egy Gyermek Jézus szobrot, s táncolt vele! Ez hihetetlennek tűnik.

Kedves Nővéreim! Raoul provinciális atyánk nevében is kívánok Nektek boldog karácsonyt és áldott, egészségben gazdag új évet,

fr. Ulrich

Fordította: Bernadett nővér és Martina nővér