A Kármel gyökerei

A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje nevét keletkezése helyéről, a palesztinai Kármel hegyvonulatáról kapta. Mára a rend lényegében a nyugati egyház arculatát viseli, különös kincse azonban, hogy gyökereiben a keleti ortodox egyház spiritualitását hordozza.

A kármelita testvérek és nővérek évszázadokon át abban a meggyőződésben éltek, hogy a rend atyja és alapítója Illés próféta volt. A történetkritikai kutatások során világossá vált, hogy ez az álláspont nem tartható. Szent Illés azonban, ezzel együtt, meghatározó alakja a Kármel lelkiségének. Magatartása modell-értékű a szerzetesek számára, hiszen Illés Isten barátjaként az Ő színe előtt áll és közbenjár a népért.

A rendre vonatkozó első történelmileg megfogható adat a kármeliták Regulája, melyet 1206 és 1214 között Albert jeruzsálemi latin pátriárka adott a testvéreknek, akiket a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária testvéreiként kezdtek hívni. Felmerül viszont a kérdés: mi előzte meg ezt a szabályzatot, hogyan talált közösségre és alakult új renddé a kereszteseknek és  zarándokoknak az a csoportja, akik a keresztes hadjáratok idején (XII-XIII. század) telepedtek le a Kármel hegyén, anélkül, hogy karizmatikus rendalapítójuk lett volna? Vagyis hol van a rend valódi eredete?

A Rubrica prima és a Pseudo–Cyrill levél (In: Opera omnia, szerk. Thomane a Jesu, Coloniae Agrippianae, 1684) arról tanúskodik, hogy a keresztes hadjáratok idején nyugati zarándokok csatlakoztak a keleti remetékhez, akik akkoriban már a hegyen éltek. A hely és a remeték lelki kisugárzásától megérintve a zarándokok szintén szemlélődő életet akartak élni. Ez arra indította őket, hogy letelepedjenek, és a már ott élő remetékhez csatlakozzanak. A szerzetesi életre vágyókat egy tapasztalt atya vezette be a szerzetesi életbe, melynek ott már hosszú, kialakult hagyománya volt. A keleti egyház szerzetessége eredetileg nem ismerte az alapító fogalmát. Az átörökített hagyomány, a közös élet rendje, szerkezete, illetve szabályzata volt az irányadó, ez adott tartást és keretet.

Az első latin kármeliták, akik a testvérek egyikének már engedelmességet fogadtak, regula iránti kérelmükkel Albert jeruzsálemi pátriárkához fordultak. Az itáliai származású Albert püspök politikai és vallási ügyekben tehetséges közvetítő volt, a szerzetesi regulák terén is jól kiismerte magát; a pápa nagyra tartotta. Az első kármeliták arra kérték, hogy szerzetesi életüket, amely már strukturált formában zajlott, és amelyet aszkészisznek neveztek, foglalja olyan keretek közé, amely a nyugati római-latin egyházban is elfogadott.

A monasztikus élet aszketikus síkjának, gyakorlatainak célja a szív békéjének elérése volt. Ez számított Isten szemlélése előfeltételének, amelyet tiszta kegyelemnek tekintettek.

1227. április 5-én III. Honoriusz pápa aláírt egy bullát, amely a „Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária remetéi perjelének” volt címezve. IV. Ince pápa 1247. október 1-jén kelt, Que honorem kezdetű bullájában megerősítette Szent Albert reguláját, s először ekkor tekintették a kármelita testvéreket egy „Rend” tagjainak. A „Kármelhegyi Szűz Mária Rendje” cím először IV. Ince pápa 1252. január 13-án keltezett levelében jelenik meg.

 

Száműzve a Kármel hegyéről

1291-ben a szaracénok elűzték a kármelitákat a Szentföldről, így vissza kellett térniük Európába. A pápa a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária testvéreit a kolduló rendek sorába iktatta, mert az 1215-ös Lateráni Zsinat megtiltotta új rendek alapítását. A testvérek élete ettől kezdve egyre inkább az apostolkodás felé mozdult el (lelkipásztorkodás, tanítás).

Az első kármeliták a korai szerzetesség imamódját gyakorolták – a remete a Szentírásból megtanult szövegeket és zsoltárokat mormolt félhangosan, miközben kétkezi munkáját végezte. A meditáció alatt ült, a tényleges imádság (oratio) alatt viszont állt. Így élte a szüntelen imádságot, amelyről a regula központi gondolata szól. A Nyugatra való átköltözés és a kolduló rendek közé való besorolás azt a változást eredményezte, hogy a szerzetes az imát, az étkezést és a kétkezi munkát már nem egyedül, a cellájában, hanem közösségben, illetve apostoli tevékenységként végezte.

 

A női ág alakulása

1452-ben V. Miklós pápa felhatalmazást adott a női ág, valamint a Rendhez kapcsolódó világi hívek közösségének (harmadrend) működésére. Boldog Soreth János, a rend generálisa segítségével Amboise-i Boldog Franciska alapította az első női kármelita közösséget Flandriában. A generális célja ezzel a kontempláció intenzívebbé tétele (is) volt.

I. Jenő pápa 1432-ben enyhítette az ősi Regula szigorát. Egy ilyen „enyhített” kolostorba lépett be Szent Teréz 1535-ben Avilában. Az Úr indíttatására és az Egyház gondjait látva 1562-ben megalapította a Szent József kolostort, s ezzel vette kezdetét a Rend reformja. A Sarutlan Kármeliták 1580-ban nyerték el a pápától jogi önállóságukat. A sarutlan (ferences eredetű) elnevezés a reformált ágat jelöli, és a XVI. századtól több más szerzetesrend nevében is szerepel. Ma a Terézi Kármel elnevezést is használják.

Szent Terézia anyánk az alapításokkal visszatért a Rend eredeti eszményéhez, és azt saját, misztikus kegyelmeinek gyümölcseivel gazdagította. A klauzúra felállításával csendes, magányos oázisokat hozott létre. Nagy hangsúlyt fektetett a szegénység megélésére az eredeti szabály értelmében. Ugyanakkor két jelentős újítást is hozott: bevezette a napi két rekreációt, vagyis közösségi együttlétet, és a napi kétszer egyórás belső imát. Utóbbi lényegét így határozta meg: „A belső ima nézetem szerint nem egyéb, mint belső barátág Istennel, amennyiben gyakran vagyunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret minket”. Írásaiban Teréz feltárta az Istennel való egyesülés folyamatát; a belső ima útját, mely ajtó a „belső várkastélyba”, az Isten és ember közös terébe való belépéshez. Elengedhetetlenül fontosnak tartotta a ragaszkodást Jézus emberségéhez, és nélkülözhetetlennek ítélte az erények kimunkálását. Szent Teréz erőteljesen hangsúlyozta az ima apostoli erejét is. Megértette: ha ő hűségesen megéli szerzetesi hivatását, azzal segítheti az Egyházat és a világot. Leányait arra tanította, hogy az életszentségnek apostoli ereje van.

 

Sarutlan kármelita nővérek Magyarországon

A női terézi kolostorok egyik jellemzője, hogy a tagok száma nem növekedhet egy bizonyos létszám fölé. Szent Terézia annak idején tizenhárom nővérben állapította meg egy közösség létszámát, később ez huszonegyre emelkedett. Egy ilyen létszámú közösség még meg tudja őrizni azt a családias jelleget, amit Szent Terézia elgondolt, és munkájukból fenn tudják tartani magukat. Ezen felül tagokat csak akkor lehet felvenni, ha alapításra készül a közösség. Ez a létszámkorlátozás az oka annak, hogy egymás után születtek a kármelita női közösségek Magyarországon is. Az első magyarországi női kolostort a Mayerlingi kolostor alapította Mária Ignácia nővér kezdeményezésére 1891. október 3-án Sopronbánfalván. Ez a közösség ment alapítani Szombathelyre 1906. június 10-én, majd a két kolostor együtt alapította a Pécsit 1936. május 21-én. Az alapító perjelnő Pécsett Soós Mária Aloysia nővér volt. A szétszóratás és az újraindulás évei után 2002-ben költözött át a nővérek közössége egy tágasabb és csendesebb élettérbe, Magyarszék határába.

 

 

 

A Sarutlan Kármelita Nővérek az Avilai Szent Teréz által megreformált kontemplatív női Kármelt alkotják, mely a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendjéhez tartozik a Római Katolikus Egyházon belül. Jelenleg 5 földrész 98 országában, 890 kolostorban  11500 sarutlan kármelita nővér él. Magyarszéki közösségünk az észak-franciaországi Teréz-Erzsébet Föderáció tagja, 2002-ben költözött át Pécsről Magyarszékre. 2015-ben az erdélyi Marosszentgyörgyön megalapította a Kis Szent Teréz Kármelt.

 

A KÁRMELITA REND TÖRTÉNETE
ÉVSZÁMOKBAN

Kr. e. 900 körül – Illés próféta élete, működése. A Kármel-hegy Illés kora óta az Isten- keresés kitüntetett helye, ahol megszakítatlan az imádkozás láncolata. Ebbe a láncolatba lépnek be a kármelita szerzetesek.

Kr. u. V-VI. század – Görög szerzetesek kolostort építenek a Kármel hegyen. Illés prófétát tisztelik. 614-ben a perzsák lerombolják a kolostort.

1096-1099 – Első keresztes hadjárat. Jeruzsálemi királyság létrejötte, latin keresztények érkeznek Európából. 1191-től latin keresztények telepednek le a Kármel-hegyen.

1206-1214 – Szent Albert jeruzsálemi pátriárkához fordul reguláért a Kármel- hegyen élő remeték egy csoportja.

1209 körül  – Regula keletkezése. A kármeliták első kápolnájukat a Szent Szűz, Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére építik.

1291 – Szaracén támadások hatására a kármeliták visszatérnek Európába. Első alapítások: Ciprus, Szicília, Dél-Franciaország, Anglia, majd a Rajna-Majna vonala mentén Közép-Európa felé.

1247  – IV. Ince pápa megerősíti a kármelita regulát, néhány új elemmel egészíti ki.

1372  – Budapesti és pécsi alapítások.

1452  – A kölni tartományi káptalanon Soreth János felveszi a Rendbe a flandriai Ten Elsen (Geldern) begináit.

Okt. 7. A női Kármel hivatalos létrejötte V. Miklós pápa Cum nulla fidelium kezdetű bullájával.

XVI. század  – Avilai Szent Teréz (1515-1582) és Keresztes Szent János vissza akarnak térni a sivatagi atyák és a Kármel hegyén élő remeték lelki örökségéhez kiegészítve azokkal a kegyelmi meglátásokkal, melyeket Szent Teréz kapott. Egy reform elindítóivá válnak, mely szándékuk ellenére egy új szerzetesrend – a Sarutlan Kármelita Rend – létrejöttéhez vezetett.

1562. augusztus 24. – Szent József kolostor megalapítása Avilában.

1568 – Szent Teréz Duruelóban meglapítja az első sarutlan férfi kolostort Keresztes Szent Jánossal és Antal (Heredia) atyával.

1582 – Avilai Szent Teréz halála

1593 – A sarutlan kármeliták külön rendet hoznak létre.

1644 – A sarutlan kármeliták első kolostora magyar földön: a sárfenéki remeteség (ma Burgenland)

1782 – II. József megszünteti a házakat, csak a győri Kármel marad meg, innen nő ki újra a magyar Kármel.

1793 – Francia forradalom feloszlatja a szerzetesrendeket.

1802-től kezdve – Számos házat megszüntetnek Németországban, Italiában és Belgiumban minden házat eltörölnek, a lengyel provincia megszűnik. A túlélést az teszi lehetővé, hogy sokan a keleti missziókba vagy a Kármel hegyére menekülnek.

1868-1908 – Spanyol és olasz ág egyesülése a Terézi Kármel újjászületését eredményezi.

1892 – Esterházy Móricz adományából Sopronbánfalván megalakul az első női sarutlan kármelita kolostor Magyarországon, az osztrák Mayerlingből érkeznek az alapító nővérek. Ezt követi a szombathelyi (1906) és pécsi alapítás (1936).

1991 – Az újrakezdés lehetősége után a pécsi Kármelben indul meg a szervezett rendi élet. Az egyre gyarapodó közösség 2002-ben átköltözik Magyarszékre, 2015-ben megalapítják az erdélyi Marosszentgyörgyön a Kis Szent Teréz Kármelt.