Lúcia nővér és Szita Irénke személyes története különös perspektívában tárja elénk a 20. század, és azon belül a kommunista diktatúra történetét. Emlékeik túlmutatnak a személyiségük és közösségük megmaradásáért folytatott küzdelmeiken, jelentésük és jelentőségük több, mint egyébként megkerülhetetlen történeti forrásértékük: hitvallások, melyekben magában a történetben bontakozik ki a kegyelem. Az Istenre irányultság, az Isteni Gondviselés működésének megvallása adja belső koherenciájukat és rendezi el az elbeszélésekben az események hierarchiáját.