Hogyan lesz valakiből kármelita nővér?
… Isten hívásával kezdődik…
…és mély vággyal, valamint az első lépéssel egy nővérközösség felé. A nővérré válás olyan út, amelyen kísérik a jelentkezőt: a nővérek közössége biztosítja ehhez a keretet, az újoncmesternő és a perjelnő, mint a közösség felelős vezetője, gondoskodnak a bevezetésről és a képzésről.
Lépésről-lépésre…
Ha egy fiatal nő érdeklődik, hogy közösségünkben élhessen, először a perjelnővel veszi fel a kapcsolatot, aki néhányszor beszélgetésre fogadja. A vendégrészben és később a klauzúrában töltött idő szolgál arra, hogy az érdeklődő megismerje a közösség nővéreit és fordítva.
A kolostorba lépéssel a következő szakaszok veszik kezdetüket: két év jelöltidő, beöltözés (a jelölt megkapja a rendi nevét, ruháját és a fehér fátylat), elkezdődik a kétéves noviciátus, melynek végén ún. kisfogadalmat tesz a nővér, majd öt év múlva ünnepélyes örökfogadalommal kötelezi el magát Isten szolgálatában a Kármel útján (ekkor kapja meg a fekete fátylat). A 2018. május 15-én életbe lépett Cor Orans kezdetű, új szentszéki rendelkezés szerint a bevezető képzés ideje legalább 9, legfeljebb 12 év lehet.
A kolostorban, a nővérek közösségében élve megmutatkozik, hogy a jelölt a helyén érzi-e magát, belső örömöt és megelégedettséget érez-e a szerzetesi életben, örömét leli-e az imában. Egyidejűleg a közösség is felméri, hogy ez az út segíti-e a novíciát abban, hogy életében minél inkább megtalálja Istent és átadja magát a szeretetben; hogy alkalmas-e a nővérek közösségében, klauzúrában élni.
A jelölt a képzés idejében tapasztalatot szerez a kolostor mindennapi életéről, melyet az ima és a munka, a közös felüdülés és az egyéni csendes idők váltakozása jellemez.
Szerzetesnővérnek lenni és nővérré válni
Az ünnepélyes örökfogadalom letételével nincs még semmi befejezve: sem a képzés, sem a nővér. Egy egész élet kell hozzá, hogy valaki jó szerzetessé váljon. A Tökéletesség útjában, abban a könyvben, melyet Avilai Szent Teréz segítségül szánt nővéreinek lelki útjukhoz, arról olvashatunk, „mit ad nekünk az Úr, miután átadtuk Neki akaratunkat”:
„Minél nagyobb a lélek elszántsága – amit a tettekről, s nem pusztán az ígéretekről lehet felismerni –, annál közelebb vonzza őt magához az Úr, s annál inkább fölébe emeli minden itteni alacsony dolognak és önmagának, és képessé teszi, hogy nagy kegyelmeket kapjon az Úrtól, Aki sosem szűnik meg már ezen a világon megfizetni ezért a szolgálatért.” (A tökéletesség útja, 56,1)