3 400 Ft (ÁFÁ-val)
Kis Szent Teréz születésének 150. évfordulója és boldoggá avatásának centenáriuma emlékére
„Ó, hagyj engem, Uram, elrejtőzni Arcodban!
Ott nem hallom többé a világ hiábavaló zaját
Add nekem szereteted, tartsd meg nekem kegyelmed
Csak a mai napra.”
A Versek, a Kegyes rekreációkkal együtt, kétségtelenül Lisieux-i Szent Teréz legkevésbé ismert írásai. Számos előítélet és közhely övezi őket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy máig érzelgősnek tartsák annak ellenére, hogy gondolatainak olyan nagy egzegétái mint André Combes, François de Sainte-Marie, Hans Urs von Balthasar, Jean Guitton, Jean François Six, Conrad de Meester, és kezdettől fogva Godefroid Madelaine hangsúlyozták a versek fontosságát Szent Teréz üzenetének megismerésében és értelmezésében.
Ezek a versek alig ismertek, s főként félreismertek. Közülük tizenöt (2, 6, 7, 9, 11, 12, 15, 19, 22, 29, 37, 38, 39, 49, 50, valamint a nyolc további vers) egészen 1979-ig kiadatlan maradt, ezek közül azonban csak négy igazán érdeklődésre érdemes (6, 22, 29 és főként 50). Az összes többi vers mind megjelent az Egy lélek története korábbi kiadásaiban, Ágnes anya által javítgatott formában, aki gyakran módosította Teréz gondolatát. Ezek kiadása azonban 1953 és 1979 között szünetelt.
Azonban amint egy kicsit figyelmesebben megvizsgáljuk ezeket a verseket, gazdagabbnak bizonyulnak, mint első látásra tűntek. Mert a versekkel kapcsolatban a nehézség az, hogy túl kell lépni a látszólagos naiv kifejezésmódon, hogy felfedezzük a kincseket, amelyeket magukban rejtenek.
Teréz számára a vers nem „a mulattatás művészete”, nem saját kedvéért faragott rímeket, hanem feladat volt, amelyet leginkább a szolgálat, a segítségnyújtás, a bátorítás gondjával végzett (lásd pl. a 220. levelében). Ezzel a
Kármel hagyományát követte. Azt a kis tehetséget, amelyet felismertek benne, használnia kellett, és fontos szerepet játszott az életében anélkül, hogy valaha is céllá vált volna önmagában.
Költői művének helyes értékelésekor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezeket a verseket 1893. február és 1987. május között írta egy húsz-huszonnégy éves lány,
mindenféle előzetes képzettség nélkül. Irodalmi műveltsége tulajdonképpen nagyon középszerű, akárcsak általános műveltsége és helyesírása. Nővére, Céline, élő szóban értékes információkat adott keletkezésüket illetően:
néhány verset, amelyet egy válogatásban (Morceaux choisis) olvasott. Szívesen olvasta La Fontaine meséit, többet közülük kívülről tudott.
pontos tolmácsolása.
Tulajdonképpen néhány romantikus költő mellett, mint Lamartine, Musset, Chateaubriand, Teréz „költői mintái” azok az énekek voltak, amelyeket a Kármelben énekeltek, azok a szentképek, amelyek körülvették, nővérei (különösen is Jézusról nevezett Ágnes anya) versei, és azoknak az énekeknek az általában nagyon szegényes szövegei, amelyek mintájára faragta ritmusát. Ha ezek után olyan költeményeit olvassuk, mint a Szeretetből élni, Jézus Szentséges Szívéhez, Egyedül Jézus, Fegyvereim vagy az Egy szirmaira
tépett Rózsa, megállapíthatjuk, hogy mennyire spontán zsenialitásról tanúskodnak, ahol a költői anyag szellemi intenzitást juttat kifejezésre. Teréz főként a bibliai és liturgikus szövegekből vesz át, amelyek mindennapi táplálékai éppúgy, mint Keresztes Szent János művei. Ezekből merítette ihletettségének lényegét.
Irodalmi műfajok
Teréz nem minden verse egyformán értékes, ahhoz még sokat kellett volna tanulnia. Ő maga is készített válogatást ebből a bőséges termésből, amelyek kolostori életük során alkalomadtán születtek, például „lelki testvérei”, Maurice Belliére és Adolphe Roulland számára, élete végén pedig elfogadta a gondolatot, hogy esetleg kinyomtatják azokat.
Verseinek igen különböző rendeltetései vannak. Némelyek minden különösebb szándék nélküli „köszöntések” különböző alkalmakra, amelyekben Teréz különféle okokból kevésbé adja bele magát. Mások bizonyos alkalmakra, vagy a közösség szándékára született, gyakran bájos versek. Sok vers született nővéreitől kapott rendelésre, amelyekben vagy tanulékonyan a kérelmező személyére faragja a rímet, vagy kissé feltárulkozik (Az én Egem, Gyermek, ismered a nevemet, A ráhagyatkozás, Liliom a tövisek között), vagy teljesen feltárja magát (Mai énekem, Jézus Szentséges Szívéhez, Emlékezz, Szeretetre szomjazom, Amit hamarosan először fogok látni, Hogyan akarok szeretni, Örömöm), anélkül, hogy menet közben megfeledkezne a címzettről (vö. Egyedül Jézus).
Nagyon közvetlenek a közösség nővérei kérésére született versek (Szent Cecília, Az Ég Királynője az ő gyermekének, Az én Egem itt, lenn, stb.), és néha nehéz különbséget tenni köztük. Teréz gyakran felhasznál egy körülményt,
hogy abba burkoljon egy leckét (Emlékezz), vagy bátorítást (Egy pásztorlány története), amit tapintatosan önt formába, ezért ezek a versek óvatos magyarázatot igényelnek, mert kerülni kell, hogy csupán a szerző alapján értelmezzük őket (Az én Egem).
Végül ott vannak a szabad személyes önkifejezés versei (annak ellenére, hogy kérésre születtek vagy ajánlást tartalmaznak), amelyek műfajai szintén különbözőek:
‒ gyermekkori emlékek, amelyekben megjelennek vér szerinti nővérei (főként az Egy szent gyermekének imája);
‒ liturgikus ihletettségű himnuszok (Virágot hinteni), azoknak a szenteknek a magasztalásai, akik közel állnak hozzá és példaképei (Szent Cecília, Szent Ágnes válasza, Jeanne d’Arc-hoz), a Szűzanyához (Miért szeretlek, ó Mária);
‒ a lelki küzdelem és apostolkodás versei (Fegyvereim);
‒ és főként Jézus, a Szent Arc, a Szent Szív szemlélésének és szeretetének költeményei, a szerelmi és jegyesi témájú versek egész sorozata, amelyek egyre fényesebbek és tragikusabbak, ahogy ráborul a hit éjszakája
(Szeretetből élni, A Szent Szívhez, Emlékezz, Szent Ágnes válasza, Szeretetre szomjazom, Amit hamarosan először fogok látni, Egyedül Jézus, Hogyan akarok szeretni, Örömöm, Egy szirmaira tépett Rózsa).
A költői „mesterség”
Teréznek nem volt mestere, és kezdetben különösebb törekvés nélkül írta rímeit, még arra sem törekedett, hogy figyelembe vegye az alapvető szabályokat. Erre azonban Ágnes anya figyelmeztette őt, és számtalan javítást végzett munkáin. Ha megnézzük Teréz eredeti szövegeit, sok verstani és mondattani hibát találunk bennük. Bár érdeklődését inkább a gondolatok, mint a formák kötötték le, Teréz kitartóan dolgozott azon, hogy gördülékenyebbé
tegye költői munkáját tudván, hogy mondandója erőteljesebben szólal meg, ha kidolgozottabb
formában adja elő. Legtöbb költeményének vázlatai és számos változata jól mutatják ezt a törekvését.
A zenei támogatás
Amikor Genovéva nővér, húga „legjellemzőbb” verseiből válogatását készített a Rómában élő Simeon testvérnek, gondosan megjelölte a hozzá tartozó dallamokat is, mondván, hogy „énekelve szebb”. Kétségtelenül ez volt Teréz véleménye is, aki általában jelezte a vershez
választott dallamot. Összességében harminckilenc különböző dallamot sikerült beazonosítani. (A Kegyes rekreációkban bevezetett újabb dallamokkal együtt ez a szám hatvannyolc.)
Számunkra ma nehéz ezen a véleményen osztozni, mert nagyon nagy a különbség a jelen kultúra és a több mint száz évvel ezelőtti nagyon zárt vidéki kultúra között. E dallamok nagy része rendkívül idejétmúlt, mint a régi családi fényképek hölgyeinek kalapjai. Pedig az arc számít, nem a kalap. Így a régi dallamok már nem annyira kiemelik Teréz verseit, hanem divatjamúlt díszként inkább nevetségessé tennék.
A választott dallamok általában nem arra szolgáltak, hogy ízlését formálják, a ritmus adaptációja egyáltalán nem érdekelte, így a néma hangzók néha zenei szempontból súlyos hangjegyekre estek, és fordítva.
Valószínű, hogy a dallam kiválasztását követően Teréz csak a szótagszámot tartotta meg, a ritmus és a dallam többé-kevésbé követte a szöveget. Kedvenc énekeit találjuk ebben a repertoárban. Spontán módon választotta ki ezeket a dallamokat legszemélyesebb alkotásaihoz. Kétségtelenül felismert bennük valamit saját éneke kapcsán. Ezek nyugodt tempót, lelkes vagy nosztalgikus kifejezésmódot igényelnek, amely megfelelt az ő érzelmeinek. Néhány melléfogást kivéve valóban egybeesés van a szöveg és a dallam között,
bár el kell ismerni, hogy ez igen ritka. Az ő harmóniája mindenekelőtt szellemi, „a Menny dallama”, amely minden írását átjárja.
Amit Lisieux-i Szent Teréz énekel
Mert Teréz élete egy szeretet-ének. Önéletrajzi kéziratának első lapján bejelenti: „Csupán egyetlen dolgot fogok tenni: elkezdeni énekelni azt, amit majd mindörökre ismételnem kell ‒ Az Úr irgalmasságait!” (ÖA 2r). Ugyanez a 88. zsoltárból származó idézet áll „Teréz és Jézus címerei” fölött, ahol a Szent Arc mellett egy hárfa látható ezzel a magyarázattal: „A hárfa Terézt ábrázolja, aki szüntelenül énekelni akarja Jézusnak a szeretet énekét”
(ÖA 85v). Teréz így maradt meg nővérei emlékében, mielőtt uralkodóvá nem vált a rózsás Teréz kép. Ágnes anya az Egy lélek története első címének az „Egy szeretet- ének”-et választotta; Szent Szívről nevezett Mária nővér azt mondta húgáról 1897. július 14-én, hogy „élete mennyei dallam volt”; Céline az általa festett első képen (1899-ben) úgy ábrázolta őt, mint egy kármelita Szent Cecíliát: egyik kezével az Evangéliumot szorítja szívére, a másikkal egy hárfa húrjait érinti.
Az ének kiemelkedően „keresztény” valóság: amikor énekelünk, valakinek énekelünk, valaki nevében, valakinek tesszük. Teréz éneke sohasem önző, a családjához, nővéreihez, hithirdető testvéreihez, a mennyei szentekhez, a Szűzanyához, Istenhez fordul vele, és főként szellemi, misztikus beszélgetés Jézussal.
Teréz így állandóan párbeszédbe helyezi az eget és a földet. Költészete alapjában véve „a száműzetés éneke” idegen földön egy folyó partján, gyakori utalással a 136. zsoltárra (Babilon folyói mellett ültünk és sírtunk); olyan ének, amelyben az Éghez (a Hazához) fordul, vagy arról beszél. Innen van a gyakori jövés-menés az ég és föld között, ez az angyalok, a repülés, a szárnyak szerepe.
Ez a Jákob létrája, ez a légi híd, amely összeköti az eget a földdel, így magasztalja „az Úr irgalmasságait”: Teréz versei az állandó rácsodálkozást zengik, hálaadását a Mindenhatónak, aki emberré lett és magára öltötte az emberi szegénységet. Ebből származik sok kép, vagy a paradox szópárosítások, amelyek megannyi versének szerető ujjongását adják.
Teréz számára a legnagyobb csoda, verseinek kimeríthetetlen témája Jézus szeretete (aki néha azonos a teljes Szentháromsággal), a világ Uráé, aki az ő jegyese, hitvese. Szeretet, amelyre szenvedélyes szeretettel válaszol, önmagából egyre inkább kiüresedve és lángolva, vértanúságot szenvedve és küzdve, egészen az Egy szirmaira tépett Rózsaként való odaadottságáig. Egy nagy szerelmes szinte „birtoklásig” menő énekei ezek, s ez a hangnem (amely oly erőteljesen megjelenik már Szent Pálnál vagy Pascalnál is), állandósul verseiben egy olyan vakmerőséggel párosulva, amely néha megdöbbenésre készteti nővéreit.
Ugyanakkor feltűnő (érzett vagy nem érzett) öröm finomítja a szeretés boldogságát és ad hangsúlyt a költői vibrálásnak. A fizikai vagy lelki szenvedés, egy kemény élet önmegtagadásai, a hit éjszakája alapvetően pozitív perspektívát nyernek, mert mögöttük ott van Isten szeretete, amelyre Teréz szeretete csupán válasz.
Ebből a szempontból a versek erőteljesen feltárják a Teréz imájában történteket is. A Te (és ennek fordítottjaként az isteni Én) állandóan jelen van. A szemlélődő Teréz, akinél soha nem múlik el három percnél több anélkül, hogy kifejezetten ne gondolna a „Jóistenre” (TE 85. old), imádkozik, miközben napi munkája során ezeket a verseket írja. A „Te” felszabadítja a belé szorult családias erőforrásokat, hiszen a hivatalos imában magázták Istent, Jézust. Teréz, Céline vallomása szerint, személyes imájában tegezte Jézust (TE 90), amit nem mert megtenni szavaiban vagy írásaiban, de meg merte tenni verseiben.
A költői forma lehetővé tette számára, hogy női és hitvesi mivolta egész gyengédségének hangot adjon. Hányszor látjuk őt Kedvese „karjaiban”, szívén pihenve, tekintetében olvasva, arcát simogatva, szerelmes csókjára vágyakozva! Kevesen vannak, akik ennyire mélyen és mondhatni, ennyire testi módon hittek Isten Fiának
megtestesülésében. Ami ebben még a „test kielégülése” lehetett volna, megtisztult a hit éjszakája során, ahogy erről a C kéziratban biztosít bennünket (7v), rögtön azt követően, hogy a verseiről beszélt. A Feltámadott formálja ennek a másik Magdolnának (vö. ÖA 38v-39r)
a természetes gyöngédségét mindig „tisztábbá és istenibbé” (ÖC 9r; vö. Szent Ágnes válasza) alakítva azt.
A versek fontossága
Minél többet olvassuk verseit, annál inkább számot vetünk azzal, hogy megkerülhetetlenek Lisieux-i Szent Teréz megismeréséhez. Hiszen a költészet eszközeinek a zenére, az érzékenységre, a tudattalanra való utalásai, vagy a ritmus és rímek keresése, amelyek bizonyos módon semlegesítik a reflexió kontrollját, arra késztetik, hogy kimondjon bizonyos dolgokat, használjon bizonyos képeket, feltárja lénye legmélyét oly módon, ahogy a próza
könnyen tudatlanra venné, vagy eltávolítaná. A nővéreinek írt költemények lehetővé teszik azt is, hogy áthatoljon bizonyos falakon (Egy pásztorlány története), megannyi tanács, igazság átadását, amelyeket nehéz lenne a hétköznapokban úgy elmondani, hogy ne okozzon sebet. Ezen túl a versek feltárják számunkra Teréz belső fejlődését, kibontakozását, kisugárzását, szeretetét, és minden másnál jobban megmutatják a hitellenes kísértésekkel való kemény küzdelmét.
E bevezetés végén attól félhetnénk, hogy túlságosan megszépítettük egy kármelita nővér „szegényes verseit”, amelyeknek képei gyakran sablonosak. De ami első látásra jelentéktelennek tűnik, gazdag tartalmat és ismeretlen erőt tárhat fel, amely Teréz szentségéből nyeri erejét, aki a szeretet nagy álmaiban a legszerényebb hétköznapi dolgokat is át tudta alakítani, és kozmikus dimenziókra nyitotta ki emberi horizontjának határait. Teréz verseit a kritikai kiadás során megszámozták, hogy könnyebben lehessen utalni rájuk. A nemzetközi utalások PN (Poésies numérotées) és a vers számával jelzik (pl. PN 1), hogy Teréz számozott költeményei közül melyikről van szó. A magyar kiadásban V, mint versek és sorszámmal fogjuk jelölni. A Versek végén található További versek (TV) sorozat nemzetközi jelölése (PS, Poésies supplémentaires).
(Megrendelhető a honlap “Kolostori termékek – Könyvek” menüpontban.)
