Avilai Szent Teréz Francisco de Osuna ferences barát Harmadik Lelki Ábécéskönyve segítségével lép rá a belső ima útjára. Amikor kezébe veszi a könyvet, az már tíz éve ismert: 1527-ben jelent meg Toledóban.
Mi jellemző erre a könyvre? A Biblia jelenti az átfogó hivatkozási keretet, szinte mindent ahhoz kapcsol.
Magától értetődő a számára, hogy a Szentírás minden egyes részlete tanít valamit a szemlélődő imádságról.
Módszerét úgy lehetne nevezni, hogy „pszichológiai antropológiai allegorikus exegézis.” A szentírási alakok, jelenetek, a legkisebb részlet is megfelel valaminek az ember belső világában vagy az imádságban.
Bár a mű belekerült az 1559-es spanyolországi Index hatókörébe, ma az egyházban egyértelmű tekintélyt élvez. Példaként említhetjük „Az imádság enciklopédiája” című kötetet, amely 2007-ben jelent meg a Vatikáni Könyvkiadónál. Osuna művét nem csupán futólag említik a nagy kármelita misztikusok hátteréhez, nem csupán a ferences misztikatörténetben kap komoly helyet, hanem „az imaéletre legnagyobb hatást gyakorló művek” között ismertetik: “az imádság útjának rendszerezésével Francisco de Osuna lerakja az alapokat az »arany évszázad« spanyol misztikájának nagy virágzásához.”